Újpest:
787-2637

Krisztinaváros:
 
201-0052

 

Ha támogatni kívánja az oldal fenntartását és fejlesztését, kattintson az Önt érdeklő hirdetésekre.
 
Visszajelzését ide várjuk:
 
webmaster@mancsok.hu
 
Köszönjük!

Hirdetések

   

MANCSOK

  EGÉSZSÉGVÉDELEM

 biztonság

 biztosítás

megelőzés

ellenőrzés

  KUTYATARTÓKNAK

  MACSKATARTÓKNAK

  GÖRÉNYTARTÓKNAK

  NYÚLTARTÓKNAK

  ÁLLATTENYÉSZTÉS

  ELSŐSEGÉLY

  NEVELÉS

  TAKARMÁNYOZÁS

Állatorvosi megelőző beavatkozások

 

A biztonság megteremtése és az otthoni ellenőrzés mellett számos egészségvédelmi feladat hárul az állatorvosokra is. Az alábbiakban a legfontosabbakra koncentrálunk, mint az elkülönítés, a megelőző kezelések, a védőoltások, az ivartalanítás, a rendszeres állatorvosi vizsgálatok, az állatok tartós egyedi megjelölése, valamint a megtakarítási lehetőségek.

 

Elkülönítés

 

Az állatok biztonságát jelentősen növeli, ha megakadályozzuk, hogy megfertőzzenek a különböző kórokozókkal. Ennek egyik fontos ehetősége az elkülönítés (izoláció), vagyis annak megakadályozása, hogy az állat vagy állatok olyan élő kórokozókkal érintkezhessenek amelyeket fertőzött állatok vagy a környezet terjeszt. Ezzel sok betegség előzhető meg, amelyekre jó példa a macskaleukémia vagy a veszettség vírusa. Mindkettő terjedése közvetlen érintkezést igényel a fertőzött állatokkal, hiszen a külvilágra kerülve (pl. nyállal lecsöppenve) ezek a kórokozók gyorsan elpusztulnak, ezért a megbízható elkülönítés megakadályozza a fertőzés továbbvitelét. 

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy nincsenek abszolút védett állatok. Az izoláltan, vagyis örökké bezárva, a fajtársaiktól és más fajú állatoktól elkülönítve, egyedül tartott állatok az anyjuktól is kaphatnak fertőző betegségeket. Emellett bizonyos kórokozókkal bekövetkezhet a fertőződés részben élő vektorok (vagyis a kórokozókat hordozó vivő- és köztigazdák), részben ragályfogó tárgyak (pl. cipőtalp, bútorok) segítségével, a környezeti tényezők (főleg a szél és a talajvíz) segítségével, vagy a hőkezeletlen élelmiszerek és ivóvíz fogyasztása révén. Egyes kórokozók pedig annyira ragályosak, hogy még a teljesen izoláltan tartott állatok és állományok esetében sem szabad elhanyagolni a védőoltásokat vagy a megelőző kezeléseket (pl. macskanátha vírusok, szívférgesség).

Ennek ellenére sok élő kórokozó távoltartására alkalmas az elkülönítés, vagyis a szökések és az idegen állatok bejutásának megakadályozása, az állományok közötti állatmozgások minimalizálása, a karanténozási szabályok betartása, gyári vagy hőkezelt házi takarmány etetése, valamint a közterületen használt lábbelik elkülönítése vagy elzárása az állatoktól, de vannak olyan betegségek is, amelyek kivédésére elengedhetetlen védőoltások vagy a megelőző kezelések fenntartása.

Egy új állat beszerzése veszélyezteti az izoláltan tartott állatokat. Egyrészt új kórokozókat hurcolhatnak be, másrészt felboríthatják a kialakult egyensúlyi helyzetet, az egységes immunbiológiai állapotot. Sok állat hordoz úgy fertőzéseket, hogy nem mutatnak klinikai tüneteiket, sőt, olykor a hordozott kórokozó ki sem mutatható a szervezetükben. Az előbbi a szubklinikai hordozás, az utóbbi a látencia. Mivel az új környezetbe kerülés mindig jelentősen megterheli az érkezett állatok szervezetét, ezért a jövevények gyakran kezdik el üríteni a bennük rejtetten megtalálható kórokozókat, ugyanakkor fogékonyabbá válnak az új fertőzésekre is. Mindkettő probléma, mert a tünetmentes fertőzött és a látencia után hirtelen kórokozókat ürítő állatok egyaránt megfertőzhetik a már meglévőket. Másrészt az a kockázat is fennáll, hogy az újonnan érkezett állat mutatkozik fogékonynak azon kórokozókra, amelyek jelen vannak, ezért a meglévő állatok védettek ellene. Ilyen esetben a jövevény lesz az, amelyik megfertőződik és mivel gyenge az ellenálló képessége, nagy valószínűséggel meg is betegszik. Ennek következtében nagy számban ürítheti a mikroorganizmust, ami így áttörheti a már meglévő állatok védelmét és a körükben is felütheti a fejét a betegség.

Az elmondottak miatt nem tanácsos az újonnan érkezett állatokat azonnal összeengedni a már meglévőkkel, hanem el kell különíteni, vagyis karanténozni kell őket. A karantén az a hely, ahol a már meglévő állatoktól elkülönítve tartják az állatokat. Akkor megfelelő az elkülönítés, ha úgy van megoldva, hogy az új állat ne fertőzhesse meg a már meglevőket, vagyis az elkülönített állatokat ajánlott a többi fogékony állat tartási helyétől távol elhelyezni. Külön felszereléssel, etető és itató edényekkel, alomanyaggal, tisztítószerekkel, takarítási és egyéb eszközökkel, valamint saját táplálékkal kell ellátni őket, és lehetőleg más kezelje, mint a már meglévő állatokat. A karantén területén gyakori takarításról és fertőtlenítésről kell gondoskodni, az összeszedett hulladékot (ürüléket, almot, ételmaradékot) külön kell kezelni és megsemmisíteni.

A karanténnak több célja van. Az első lépés minden esetben az érkező állat alapos állatorvosi vizsgálata. Ez lehetőséget ad a szükséges szűrővizsgálatok, valamint a kezelések és a védőoltások elvégzésére is. Ezután az elkülönített állatokat meg kell figyelni, hogy kialakulnak-e náluk a költözés okozta stressz hatására valamely betegség tünetei.

Nincsenek egységes szabályok arra nézve, hogy az elkülönítés pontosan mennyi ideig tartson. Normál esetben az a javaslat, hogy legalább két hét legyen az ideje. Általában ugyanis 1-7 nap kell ahhoz, hogy a beadott első védőoltások ellenanyagválaszt alakítsanak ki. Az egyes kórokozók lappangási ideje is változó, a tenyészeteket leggyakrabban veszélyeztető parvovírusé 1-11 nap, a FIV vírusé hónapok, a veszettségé viszont akár egy év is lehet. Ezért is fontos a karanténozás mellett az, hogy a jövevény megbízható járványtani helyzetű, ellenőrzött állományból érkezzen. Nagy általánosságban a 14 nap elegendő ahhoz, hogy az új körülmények közé került jövevények által hordozott rejtett megbetegedések kiderüljenek, közben hozzászokjanak az új környezethez és takarmányhoz, átessenek a szükséges vizsgálatokon és védőoltásokon, valamint kapjanak két parazita elleni kezelést is.

Az elkülönítés időszaka arra is lehetőséget ad, hogy a már meglévő állatokat alkalmassá tegyék a jövevény fogadására. Egy új állat érkezése ugyanis nem csak fertőzés behurcolásával járhat, de stresszt is jelenthet a meglévő állatok számára. Ha rendszeres állatorvosi ellenőrzés alatt állnak, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy megfelelő-e az egészségi állapotuk és a védettségük a jövevény fogadásához. Ha egy ideje nem látta állatorvos az állományt, akkor meg kell vizsgáltatni. El kell végeztetni azon fertőző betegségek vizsgálatát, az elmaradt a védőoltásokat és parazita elleni kezeléseket, amelyek a gyakran előforduló fertőző betegségek ellen védenek.

Az újonnan érkezett állatok mellett a beteg állatok is elkülönítést igényelnek. A nyugalom javítja a gyógyulási esélyeiket, fertőző betegség esetén pedig az elkülönítés csökkenti a kórokozó terheltséget az állományban.

vissza az elejére

 

Megelőző kezelések

 

Azok ellen az élő kórokozók ellen, amelyeket nem tudunk elkülönítéssel távol tartani az állatainktól, általában megelőző gyógykezelésekkel vagy védőoltásokkal védekezünk. A megelőző kezelést a leggyakrabban az élősködők elleni védekezésre használjuk. Az élősködők a társállatok testében, külsején és környezetében élhetnek, a leggyakrabban az állatok emésztőszerveiben és bőrén. Kevesen tudják, hogy a különböző élősködők okozta megbetegedések képezik a háziállatok leggyakoribb egészségügyi problémáit. A paraziták kártétele nem csak gazdasági értelemben kiemelkedő, olykor elhullást is okozhatnak. Emellett nem egy állati élősködő az emberre is átterjedhet, vagyis zoonózis. Mindez az élősködők elleni védekezés fontosságát húzza alá.

A legfontosabbaknak minden állatfaj esetében azokat a kórokozókat tartjuk, amelyek az embert is megfertőzhetik, illetve amelyek tömeges vagy súlyos egészségkárosodást okozhatnak az állatoknak. Ezek közé számos élősködő sorolható. Az állatorvosi gyakorlatban a leggyakrabban az alábbi élősködőkkel találkozunk:

egysejtűek

  • kokcidiumok

  • giardiák

  • toxoplazmák

  • babéziák

fonalférgek

  • orsóférgek

  • kampósférgek

  • ostorférgek

  • bőrférgek

  • szívférgek

galandférgek

téniázisok

echinokokkózis

külső paraziták

  • bolhák

  • tetvek

  • rühatkák

  • kullancsok

  • szúnyogok

  • legyek

A fenti felsorolásból is látható, hogy nagyon sokféle élősködővel kell számolnunk, pedig ezek csak a legfontosabbak, sok más parazitát is említhetnénk még, amelyek eltérő gyakorisággal fordulnak elő az állatokban. Az egyes állatfajok vonatkozásában is jelentős különbségek tapasztalhatók, hiszen a kutyák és a macskák körében szinte biztosan számítani lehet bizonyos parazitózisok megjelenésére, addig a vadászgörények és a házinyulak ritkábban érintettek. Mindezek következtében a paraziták elleni védekezés programjának összeállítását a leghelyesebb szakemberre bízni, mert az alapos felkészültséget, járványtani és diagnosztikai ismeretet igényel. Az állatorvosok jól ismerik a helyben gyakori parazitózisokat, ezért jobb programot tudnak összeállítani, mint ami egy általános ismertetőben olvasható, de vannak bizonyos preferenciák, amelyek általános érvényűek. A továbbiakban ezekre kívánunk koncentrálni.

A különböző parazitás fertőzéseknek számos tünete lehet. Annak érzékeltetésére, hogy mennyire sokféle kártétel jellemzi az élősködőket, alfabetikus sorrendben igyekszünk felsorolni a legfontosabb következményeket:

  • étvágytalanság

  • felpüffedt has

  • fénytelen szőrzet

  • gyengeség

  • hányás

  • hasmenés

  • kedvtelenség

  • korpázás

  • köhögés

  • lassú fejlődés

  • lesoványodás

  • szőrhullás

  • tüsszögés

  • vakarózás

  • véres vizelet

  • vérszegénység

Ezek alapján könnyű belátni, hogy érdemes megelőzni az állatok fertőződését, a betegség megjelenése esetén pedig jobb mielőbb orvosolni azt.

A védekezés szempontjából általában azt tekintjük a leghatékonyabb megoldásnak, amikor a különböző megelőzési lehetőségeket kombináljuk. A lehetséges megelőző eljárások:

  • fertőzés megelőzése (erről az elkülönítés tárgyalásakor szóltunk)

  • megelőző kezelések

  • ellenőrző vizsgálatok

 

Megelőző kezelések

Sajnos nem lehet minden fertőzést távol tartani a tenyészetektől még a megelőző rendszabályok legszigorúbb betartásával sem, ezért ajánlott ezeket összekötni a megelőző gyógyszeres kezelésekkel. Sok parazitózis esetén ezek adják a legjobb lehetőséget a védekezésre. Néhány jellemző példa erre:

  • kutyák és macskák bélférgei

  • Dirofilaria fertőzések (szívférgesség és bőrférgesség)

  • külső paraziták

A felsorolt kórokozókkal gyakran még az izoláltan tartott állatok is megfertőződnek, ezért megfelelő gyakorisággal alkalmazott megelőző kezelésekkel védekezhetünk ellenük. Sajnálatos, hogy sokan még ma sem tudják, hogy szükség van a fertőződés megelőzésének vagy leküzdésének érdekében a rendszeres kezelésekre, mások pedig egyszerűen nem akarják elvégezni azokat, veszélybe sodorva az állatukat és a környezetüket is.

A kutyák és a macskák esetében a látható, vagyis klinikai tünetekben is megnyilvánuló bélférgesség (pl. féregürülés) hiányában is elengedhetetlen a rendszeres kezelés. Az összes kölyköt 2 hetes korban el kell kezdeni bélférgek ellen kezelni és ezt az ajánlások szerint ismételni. A kezelés elkezdésének időpontja kiemelkedően fontos. Az újszülött kutyák ugyanis már az anyaméhen belül orsóféreg lárvákkal fertőződhetnek meg, az újszülött állatok pedig az anyatejjel vagy a környezetből fertőződhetnek meg a különböző bélférgekkel. Az így bekerült lárvák kifejlődése változó ideig tarthat, de az újszülött kutyákban az orsóférgek, valamennyi érintett állatfajban pedig a kampósférgek nagyon hamar kifejlődnek és a születés után akár a 16. naptól már tömeges peteürítést okozhatnak. Egyetlen kifejlett bélféreg naponta tízezres vagy százezres nagyságrendben tehet petéket. Ez, ha elmarad a 2 hetes kori első féreghajtás, oda vezet, hogy az alomtársak tömegesen fertőzik meg egymást a parazitákkal, ami aztán súlyos lárvavándorlást és bélféreg fertőzést eredményezhet a kölykökben, aminek súlyos heveny és rejtett idült következményei lesznek. Mivel az orsóférgesség és a kampósférgesség egyaránt gyakori a kutyák és a macskák körében, ezért az a tenyésztő, aki ezeknél az állatfajoknál lelkiismeretlenül elhanyagolja a 2 hetes kortól ajánlott féreghajtásokat, gyakorlatilag szándékosan vándorló parazitákkal és bélférgekkel terhelt selejtet termel. A lelkiismeretes tenyésztők 2, 4, 6 és 8 hetes korukban kezelik valamely fonalférgek ellen hatékony készítménnyel a kutya és a macska kölyköket, majd ezt követően havonta azok féléves koráig. Az ismétlésekre akkor is szükség van, ha egészen biztosan nem fertőződhetett külső forrásból a kölyök, mert az anyjától kapott lárvák hosszú ideig vándorolhatnak a szervezetében, mielőtt a bélféreg kifejlődik belőlük.

Ha nem történt meg vagy nem volt sikeres az újszülöttek féreghajtása, akkor a vásárlónak kell mielőbb megkezdeni és folytatni azt. Ez esetben legalább 2 kezelésre van szükség 2 hetes időközzel, majd havonkénti kezelésre, amíg az állat 6 hónapossá válik, amikor az ajánlásoknak megfelelő rendszerességgel a felnőttkori féreghajtások elkezdődhetnek. Azonban minden ilyen esetben számolni kell azzal, hogy az állat az egész életére kiható károsodást szenvedett a tömeges szöveti lárvavándorlás következtében, még ha ezek következményei általában rejtve is maradnak.

A kutyák élete során bizonyos bélférgességek vonatkozásában irreleváns, hogy járnak-e közösségbe, ugyanis az izoláltan tartott egyedek ugyanolyan valószínűséggel megfertőződnek, mint a társaságba rendszeresen járó (szerencsésebb) társaik. A macskáknál eltérő intenzitású fertőzéssel kell számolni a különböző életmódot folytató állatok esetében. A kizárólag lakásban tartott macskákat félévente elegendő kezelni, a kijáró macskákat a kutyákhoz hasonlóan negyedévente, míg a vadászó vagy nyers eleséggel etetett macskák féreghajtásait havonta el kell végezni annak érdekében, hogy ne üríthessék a férgek petéit, amivel hosszú időre megfertőzik az emberre is veszélyes kórokozókkal a környezetüket. A bélférgességek gyakori zoonózisok, az orsóférgesség pedig a leggyakoribb állattól kapott betegség az emberek körében.

Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a bélférgekre nem jellemző a szezonalítás, ezért a védekezést egész évben folytatni kell. Ezért aki elhanyagolja a rendszeres féreghajtásokat, az hozzájárul a környezet fertőződéséhez.

A galandférgek okozta bélférgesség a vadászó vagy nyers hússal etetett, valamint a bolhás állatokban gyakori, ezért az érintett állatokat kezelni kell. Mivel az echinokokkózis az ember súlyos zoonózisos megbetegedése, ezért a kutyáknak évente egy alkalommal, a veszettség elleni védőoltás alkalmával kötelező a galandférgek ellen is hatékony féreghajtót adni. Ez az intézkedés a betegség jelentős visszaszorulásához vezetett, ezért is sajnálatos, hogy vannak olyan felelőtlen kutyatartók, akik igyekeznek ez alól is kibújni. A többi kezelés is lehetőleg széles spektrumú, azaz a lehető legtöbb bélféreg fajtát elpusztító készítménnyel történjen.

A vadászgörények és a házinyulak ritkán bélférgesek ezért az esetükben általában nincsen szükségük rendszeres megelőző kezelésekre.

A bélférgek elleni gyógyszeres kezeléseket a körülmények figyelembevételével és a megelőzendő parazitás fertőzéssel kapcsolatos ismeretek alapján kell megtervezni, ezért ajánlott a helyi viszonyokat jobban ismerő állatorvosra bízni. Olyan nem létezik, hogy minden állatra vonatkozó univerzális féregtelenítési program. Ráadásul a bélférgek ellen sokféle hatékony féreghajtó kapható, amelyeknek még a formája is választás elé állítja az alkalmazókat. Van közöttük tabletta, paszta és rácseppentős (spot-on) készítmények is. Mindig olyat érdemes választani, ami az adott állatfaj és korcsoport számára ajánlott, könnyen beadható, széles a hatásspektruma és hatékony azok ellen a bérférgek ellen, amelyek ellen védekezni kívánunk. Ne dőljön be a természetgyógyászati készítményeknek. Ezek lehetnek szimpatikusak, de jelenleg nem ismeretes olyan természetgyógyászati szer, ami felvenné a versenyt hatékonyságban és ártalmatlanságban a modern féreghajtó szerekkel. A leggyakrabban fokhagymát tartalmaznak, de tisztában kell lenni azzal, hogy annak bizonyítottan semmilyen hatása sincs az állatok bélférgeire és egyéb parazitáira (pl. a kullancsokra), de az állatainkra nézve majdnem ugyanannyira mérgező, mint a vöröshagyma.

A ragadozók Dirofilaria fajokkal történő megfertőződése is megelőzhető a megfelelően megtervezett és rendszeresen végrehajtott gyógyszeres kezelésekkel. Erre különösen a kutyák esetében van szükség. A nálunk gyakori, a hazai kutyák mintegy 20%-át érintő bőrféreg (D. repens) csak ritkán okoz feltűnő klinikai tüneteket, de a sok kifejlett féreggel és a milliós számú mikrofiláriával terhelt példányok esetében számos lappangva fejlődő rejtett szövődmény kialakulásával lehet számolni. A nálunk még ritkább, országosan jelenleg alig 3%-os, de rohamosan terjedő szívféreg (D. immitis) fertőzés viszont gyakran halálos kimenetelű. Ez a faj kezdetben az ország azon területein telepedett meg, ahova gyakran hoztak külföldi kutyákat (Budapesten és a vadászterületeken), de mára egyre inkább terjed. A legsúlyosabban Dél-Tiszántúl fertőzött, de a Duna vonaláig az egész keleti országrész és a főváros is érintett, és ma már Dunántúlon sincs biztonságban egyetlen fogékony állat sem. És sajnos várható, hogy egyre gyakrabban kell számolni a ragadozó állatok fertőződésével. A szívféreg legtipikusabb gazdája a kutya, különösen a szabadban sokat mozgó (kóbor, vadász) állatok, valamint a szabadban tartott nagytestűek. A külföldre, különösen Dél-Európába, Romániába vagy egzotikus területekre utazó kutyákban is számolni kell vele.

A veszélynek kitett állatok rendszeres megelőző kezelést igényelnek. A védekezés leginkább a tavaszi (májusi) szűrővizsgálat elvégzését követően olyan paraziták ellen is ajánlott spot-on készítmények és tabletták rendszeres és tervszerű alkalmazásával történik az egész szúnyogszezon alatt (nagyjából májustól novemberig). A szúnyogszezon amúgy ennél korábban, általában márciusban kezdődik, de ahhoz, hogy a parazita a szúnyogokban fejlődjön, melegre van szükség, ezért a hideg időszakban még nem kell az állatokat kezelni. Az erre alkalmas gyógyszereket havonta kell adagolni, mert azok kizárólag a szúnyog által beoltott fertőző alakok (L3) és a belőlük kialakuló lárvastádiumra (L4) hatnak, vagyis képesek elpusztítani gyakorlatilag az összes 30 napon belül bekerült kórokozót. Az idősebb alakokra nem hatnak.

A tervszerű megelőző gyógykezeléssel virtuálisan 100%-os védelem érhető el mindkét Dirofilaria faj elleni védekezésben. Azért nevezzük ezt virtuálisnak, mert előfordulhat, hogy nem időben vagy nem megfelelően alkalmazták a kutyán a gyógyszereket, esetleg az kihányja vagy ledörzsöli magáról azokat. Ezért a szűrővizsgálatot minden tavasszal el kell végezni az előző szúnyogszezonban már élt kutyákon. Szintén hasznosak a szúnyogriasztó (repellens) kezelések. Ezek jelentősen csökkentik a fertőződés valószínűségét, ám egyik sem 100%-os, márpedig akár egyetlen szívféreg is elpusztíthat egy kutyát, ezért nem ajánlott csak repellens kezelést végezni.

A kutyák mellett a többi ragadozók, különösen a kijáró macskák is megfertőződhetnek, ezért az esetükben is hasonló védekezés ajánlott.

A külső paraziták közül a társállatok a gyakoriságuk és a kártételük súlya miatt elsősorban a bolhák és a kullancsok ellen kell gyógyszeresen védekezni.

A bolhásságot az állatok lakásban tartásával általában meg lehet előzni, ennek hiányában pedig rendszeres megelőző gyógyszeres kezelésre van szükség. Nem kell bolhás állattal találkozni ahhoz, hogy megfertőződjenek, hanem elég, ha keresztezik egy bolhás állat útvonalát. A bolhák terjedése ugyanis általában nem úgy megy végbe, hogy az egyik állatról átugranak egy másikra, hanem úgy terjednek, hogy a fertőzött állatokra rakott peték lecsúsznak az állatról és a környezetben fejődik ki a következő generáció, ami bebábozódva várja az új gazdaállatot. Ezért minden kijáró vagy kertben tartott állat esetében ajánlott védekezni a bolhák ellen egész évben védekezni. A bolhák fejlődése a meleg és nedves időszakban (nyáron) a legintenzívebb. Hidegben lelassul, de gyakorlatilag egész évben megfertőződhetnek az állataink. A legtöbb bolha ellen kapható készítmény felcseppentős oldat (spot-on), vagyis olyan szer, amit az állat nyakán a bőrre kell feljuttatni. Innen általában felszívódnak a hatóanyagok és meghatározott ideig (általában 4 hétig) megvédik a kezelt állatokat a bolhák támadásaitól, emellett kaphatók 1-3 hónapig védő tabletták és változó hatékonyságú és hatásidejű bolhanyakörvek és spray készítmények is A már fertőzött egyedeket olyan készítményekkel kezeljük, aminek környezeti hatásuk van, vagyis hatnak a környezetben fejlődő lárvákra is. A sikeres védekezés szempontjából fontos, hogy a fertőzött állatokat nem szabad kizárni a korábban használt területről, mert ez nem akadályozza meg a következő generáció kialakulását, és az így a bolhák az eredeti vagy más a számukra jobban megfelelő gazda hiányában akár az emberekre is rátámadhatnak. Nem ajánlott használni azokat a bolhairtó készítményeket, amelyek hatása csupán rövid ideig tart (porok és samponok), ezek legfeljebb a fertőzött állatok első kezelése során bizonyulhatnak hasznosnak. A bolha ellen gyártott nyakörvek hatékonysága és hatásideje is meglehetősen változó, ezért érdemes tájékozódni, mielőtt ilyet választ.

Ha már bolhásak az állatok, arra is figyelmet kell fordítani, hogy valamennyi együtt tartott fogékony állat (pl. kutya, macska, vadászgörény és nyúl) egyszerre kapjon kezelést. Hasznos a fertőzött állatok fekhelyének kimosása is, mert a legtöbb fejlődési alak abban található, emellett ajánlott a szőnyegek és a környezet gyakori felporszívózása és a pórszívó zsákjában összegyűlt por mielőbbi eltávolítása is. Külföldön kapható, közkedvelt termékek az ún. bolhabomba, amelyek olyan a lakásban könnyen szétteríthető hormont tartalmaznak, ami megakadályozza a környezetben élő bolhalárvák vedlését, és ezzel azt, hogy kifejlett alakok alakuljanak ki belőlük. Sajnos ezek jelenleg nem kaphatók Magyarországon, pedig hasznos kiegészítői lennének a fertőzött állatok kezelésének. Ezek hiányában a már említett környezeti hatással is rendelkező felcseppentős készítmények használata javasolt a bolhás és a bolhaallergiás állatok kezelésére, mert velük könnyebb megszűntetni a fertőzéseket és megelőzni a bolhacsípéseket.

A kullancsok kevésbé érzékenyek a különböző gyógyszerekre, mint a bolhák, ezért az ellenük való védekezés is nehezebb feladat. A legfontosabb a kullancsok által gyakran fertőzött vízparti és erdőszéli bokrosok, a magas fű és a fákkal fedett területek elkerülése a kullancsszezon ideje alatt. Sajnos a szezon ideje rendkívül hosszú és nehezen állapítható meg pontosan a kezdete és a vége, hiszen ezek évente változnak. Kizárólag a 4ºC alatti átlaghőmérséklet alatt tűnnek el teljesen, ami általában a két leghidegebb téli hónapot jelenti, de a gyakori téli felmelegedések miatt erre sem lehet biztosan számítani. Egyes fajok a nyári meleget sem szeretik, így a kutyák babéziózisának terjesztésében szerepet játszó kutyakullancs (Dermacentor reticulatus) június közepétől augusztus végéig inaktív. A Lyme-kór terjesztésében is szerepet játszó közönséges kullancs (Ixodes ricinus) nyáron is aktív, és általában márciustól novemberig fordul elő. Emellett szinte mindenhol megtalálhatók a természetben, a leggyakrabban a vízfolyások mentén és az erdőszéli bokrosokban, de a városi parkok gyepén és még a magánkertekben is megtelepedhetnek. A bolhásság megelőzésére alkalmas gyógyszerek egy része a kullancsok ellen is hatékony, ezért ajánlott ilyet választani és alkalmazni a kutyák és a kijáró egyéb kisemlősök védelmében. Emellett érdemes a ház körül a gyepet és a sövényeket rendszeresen nyírni, valamint a zöldhulladékot mielőbb összeszedni, mert ezzel a kullancsok számára kevésbé kedvezővé tehető a környezet. A rovarirtó növényvédő szerek (peszticidek) alkalmazása kerülendő.

Az elmondottak mellett a szúnyogcsípésre allergiás kutyák is kezelésre szorulnak a szúnyogszezon egész ideje alatt (nagyjából márciustól novemberig), valamint az Európai, Földközi tenger környéki, illetve az egzotikus országokba utazónak a lepkeszúnyogok elleni megelőző kezelésre is gondolniuk kell. Ezzel kapcsolatban is a leghelyesebb indulás előtt állatorvoshoz fordulni.

A külső paraziták elleni gyógyszeres védekezés egyik legfontosabb szabálya az, hogy kizárólag az adott állatfaj számára ajánlott termékeket használjon. Különösen a kutyának gyártott termékek okozhatnak más állatfajokban halálos kimenetelű mérgezést. Emellett érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a szabadforgalmú készítmények között számos gyenge hatékonyságú termék kapható, amelyek használatával nem tudja kivédeni a parazitás fertőzéseket.

A macskák körében nagyon elterjedt külső parazitózis a fülrühösség, de emellett a kutyákon, a vadászgörényeken, sőt, egy másik faj még a nyulakon is előfordulhat, ezért rendszeresen ellenőrizni kell a hallójáratukat, a társaságba járó állatok esetében pedig a rendszeres megelőző kezelések segíthetnek csak a betegség megelőzésében. Erre különösen a kijáró macskák esetében van szükség és ugyanazok a felcseppentős készítmények használhatók, amelyeket a dirofiláriózisnál említettünk.

Ha egy kórokozó már bejutott egy nagyobb állományba, akkor fokozott figyelmet kell fordítani a higiéniára, vagyis a kórokozó feldúsulásának megelőzésére és a kártétel csökkentésére. Az erősen fertőzött környezetben ugyanis több állat és súlyosabban betegszik meg. Ebből a célból az alábbiak javasolhatók:

a fertőzött állatok szűrése és gyógykezelése

megelőző kezelések

magas fokú higiénia fenntartása (fertőtlenítés, a bélsár rendszeres összegyűjtése és megsemmisítése)

A higiénikus környezet biztosítása célból rendszeresen el kell távolítani és meg kell semmisíteni, vagy fertőtleníteni kell az állatok almát, tisztán kell tartani és fertőtleníteni kell a környezetüket, valamint a használati tárgyakat is rendszeresen tisztítani és fertőtleníteni szükséges annak érdekében, hogy az adott kórokozó, illetve annak petéi és lárvái elpusztuljanak. Ezek kombinálásával gyakran lehetőség van az állomány mentesítésére is.

A védőoltásoknak a paraziták elleni védekezésben egyelőre csekély szerepe van csupán, de a kisállatok esetében erre is van példa. Ezzel az egyéb fertőző betegségek elleni védekezés tárgyalása során a többi védőoltással együtt foglalkozunk majd, itt csak annyit, hogy a jelentőségük egyelőre elhanyagolható.

 

Az ellenőrző vizsgálatok

A parazitológiai problémák felderítésére ajánlott vizsgálatok alapját az állatorvosok által rendszeresen, évente legalább 1-2 alkalommal elvégezett fizikális vizsgálat képezi, amire a látszólag egészséges állatok esetén is sort kell keríteni. Ez többek között a parazitás betegségekre utaló tüneteket is feltárhat, amit különböző kiegészítő vizsgálatok segíthetnek tisztázni. A kiegészítő vizsgálatok szükségessége a körülmények (pl. állatfaj, életkor, a környezet fertőzöttsége) miatt esetenként nagyon eltérő lehet. Az ellenőrző vizsgálatok célja kettős. Egyrészt segítenek felderíteni az egészséges vagy a már beteg állatok fertőzöttségét, másrészt ellenőrizni lehet velük a végrehajtott kezelések hatékonyságát.

A bélférgesség vonatkozásában gyakran érintett fajok, vagyis a kutyák és a macskák esetében az első év során 2-4, ezt követően pedig évi 1-2 alkalommal tanácsos bélsárvizsgálattal ellenőrizni, hogy sikeresek voltak-e az alkalmazott intézkedések és a kezelések. A ritkábban érintett, ezért folyamatosan nem kezelt állatfajok, vagyis a vadászgörények és a házinyulak esetében is ajánlott az első évben 2 bélsárvizsgálatot végeztetni, majd évente ellenőrizni, hogy nem áll-e fenn valamilyen fertőzés. Emellett bélsárvizsgálatra van szükség minden olyan esetben is, amikor bélférgesség gyanúja merül fel, de sok máshol megtelepedő parazitát (így a tüdőférgeket) is csak bélsárvizsgálattal lehet kimutatni.

A bélsárvizsgálathoz a tulajdonos közreműködésére van szükség. Ugyan az állatorvosok magfogó segítségével az állat végbelébe nyúlva általában képesek elegendő friss mintát nyerni, de ez nagyon kellemetlen az állatok számára, ezért a legjobb, ha a bélsárürítés során távozó friss mintát gyűjtenek a vizsgálatra. Érdemes tudni, hogy a túl kevés és a túl sok minta egyaránt problémát okozhat. Csupán 1 grammra van szükség a vizsgálathoz, ami a formált bélsárból alig nagyobb mennyiség egy kockacukornál, a hasmenéses állatok híg bélsarából viszont ennél több kell. A mintát minden esetben gyűjtőkonténerbe kell gyűjteni, amit egy nejlonzacskóban akár a hűtőjébe is betehet (nem a mélyhűtőbe!), ha nem tudja azonnal vizsgálatra vinni. A leghelyesebb, ha mielőbb elviszi a friss mintát az állatorvoshoz. A nejlonzacskóval összeszedett mintát egyetlen laboratórium sem fogad, mert az nem kezelhető higiénikusan. Ezért kérjen az állatorvosától előzetesen gyűjtőkonténert, amivel higiénikusan vehet és szállíthat mintát, és ügyeljen arra, hogy az legfeljebb ¼ részben legyen tele, híg bélsárral pedig félig, mert ennyire van szükség a vizsgálathoz. A kevesebb és a több minta ugyanolyan hiba, mint a szakszerűtlen csomagolás.

A Dirofilaria fajokkal történt fertőzés is rendszeres évenkénti ellenőrzést igényel. Mindkét faj vonatkozásában a leginkább alkalmas időpont az állat fél éves kora utáni első tavasszal érkezik el, majd a vizsgálatokat ajánlott minden évben tavasszal megismételni, mégpedig a fertőzési szezon kezdetén és a védekezés elkezdése előtt, vagyis májusban. Emellett a vizsgálatra évközben is szükség lehet, ha gyanú merül fel a fertőzöttségre, vagy a tavaszi vizsgálat elmaradt. Mindkét Dirofilaria faj igazi gazdája a kutya, de a kijáró vagy kint tartott, ezért szúnyogokkal gyakran találkozó macskák és vadászgörények vizsgálata is ajánlott. A vizsgálat vérből történik, vagyis az állatorvosok vért vesznek. A bőrféreg (D. repens) fertőzöttség csak a mikrofiláriák kimutatásával, a szívféreg (D. immitis) viszont a nőstények által termelt antigén kimutatásával is igazolható. A jelenleg használatos PCR vizsgálatok is csak akkor működnek, ha van mikrofilária a vérben, ezért inkább az antigén teszttel pozitív állatok fertőzöttségének megerősítésére alkalmasak, mint szűrővizsgálatra. Mindegyik vizsgáló módszer a legkorábban a fertőződést követő fél év múlva válik pozitívvá, ezért kell koratavasszal végezni azoknál az állatoknál, amelyek az előző évi tavasztól őszig tartó szezon idején már éltek és megfertőződhettek. A fél évesnél fiatalabb állatok vizsgálata is ezért értelmetlen.

A külső parazitás fertőzéseket is nehéz észrevenni. A bolhák a leggyakrabban a kutyákat és a macskákat érintik, de a vadászgörényekre és a nyulakra is átterjedhetnek. A kutyák gyakran vakaróznak a bolhák miatt, ami általában nem feltűnő. A macskák viszont a legtöbbször egyáltalán nem vakaróznak, inkább az tűnhet fel, hogy a szokásosnál többet tisztálkodnak, ezért a leghelyesebb a veszélyeztetett állatok esetén egész évben védekezni a fertőződés ellen és minden állatot rendszeresen ellenőrizni. Erre több lehetőség is van. A legegyszerűbb módszer alaposan megvizsgálni az állat bundáját, különösen a hasát, ahol feltűnő lehet a fekete vagy a vörös bolhák mozgása, illetve olykor a fekete mákszemekre vagy koromra emlékeztető bolhaürüléket lehet észrevenni. Ennél megbízhatóbb egy bolhafésű használata, aminek sűrű fogai közé erős fertőzöttség esetén beszorulhatnak a bolhák, enyhe fertőzés esetén pedig a bolhafésűvel összeszedett szőrt és szennyeződéseket lehet egy papírtörülköző vagy itatóspapír darabra tenni, majd megnedvesíteni. Mivel a bolhák ürüléke, a bolhapiszok sok emésztetlen vért tartalmaz, a nedves papíron vért bocsát ki magából, ami megfesti a papírt. Bolhafésű hiányában tegyen egy papírtörülközőt a földre, majd tegye rá az állatot, és jól rázza meg és dörzsölje át a bundáját. Ha fekete koromszerű anyag hullik a papírra, akkor azt kettéhajtva nedvesítse meg, hogy el lehessen dönteni, hogy az korom vagy bolhapiszok.

A kullancsokat csak az állatok rendszeres és alapos átnézésével és átsimításával lehet megtalálni. A kezdők gyakran nézik kullancsnak az állatok tejbimbóit és néha a szemölcsöket is. Ha bizonyos abban, hogy kullancsot talált, csipesszel vagy más alkalmas eszközzel, a leginkább egy moszkitónak is nevezett kisebb érfogóval vagy egy erre a célra gyártott kanállal, illetve villás kullancseltávolítóval ragadja meg a bőr vonalában a kullancsot és csavarja ki. Ne nyomja meg közben a kullancs testét, mert azzal befecskendezheti az állatba annak a tartalmát, inkább a bőr közelében fogja meg a kullancs fejét és így húzza ki az állatból. Ha a fej beszakad, keresse fel az állatorvosát, de az sem baj, ha a kullancs eltávolítását is rábízza. A kullancs megvizsgálható, hogy tartalmaz-e Lyme borreliózist, bár ennek hasznossága vitatható, mert ha egy kullancsot talált az állatban, akkor több is lehetett és nem biztos, hogy minden kullancsot észrevett, másrészt a legtöbb fertőzött állat tünetmentes hordozóvá válik, amelyek kezelése nem indokolt. Ennél a betegségnél is a megelőzés a legfontosabb, vagyis aki sokat jár Lyme-kórral fertőzött területen (pl. Budapest környéke ilyen) az védekezzen folyamatosan a kullancsok ellen és oltassa be Lyme-kór ellen a kutyáját.

A vizsgálatok időzítés:

  • állatorvosi vizsgálat (főleg tápláltság, hallójáratok, bőr és szőrzet): évente 1-2 alkalommal

  • parazitológiai bélsárvizsgálat: az első évben 2-4 alkalommal, utána évente 1-2 alkalommal

  • parazitológiai vérvizsgálat: fél évesnél idősebb húsevőknél minden tavasszal (májusban)

Eddig főleg a kutyákról és a macskákról volt szó, pedig a többi állatfajok is számos parazitával fertőződhetnek meg, különösen akkor, ha kijárnak és érintkeznek kijáró állatokkal.

A vadászgörények gyakorlatilag ugyanazon parazitákat hordozhatják, mint a kutyák és a macskák, de azoknál valamivel ritkábban. Előfordulhat rajtuk bolha, kullancs, nem ritkán fülrühösek, olykor rühösek is. Elkaphatják a bőrférgességet és a szívférgességet. Emellett olyan belső paraziták is megtelepedhetnek bennük, mint a kokcidiózis, a giardiózis, az orsóférgesség, a kampósférgesség és a galandférgességek kórokozói. A ritkább fertőzöttség miatt a vadászgörények esetében nem a rendszeres kezelések, hanem az ajánlott ellenőrzések elvégeztetésén van a hangsúly. Különösen az újonnan beszerzett, ismerten hátterű állatok, valamint a nagyobb tenyészetekben élő állatok igényelnek fokozott odafigyelést.

A házinyulak szintén fogékonyak a bolhákra, emellett saját szőratkáik és fülrühatkájuk is van. A szőratkák különösen gyakoriak. A belső paraziták közül elsősorban a kokcidiózisok és a giardiózis, valamint számos bélféreg, köztük különböző fonal- és galandféreg fajok is előfordulhatnak. Ritka, de olykor vannak a nyulakban gyomorférgek és bélférgek is. A nyulak (és a rágcsálók) esetében is az ellenőrzéseken van a hangsúly. Nem szabad elhinni, hogy nincs a nyúlnak belső parazitája, csak azért, mert nem láttak a bélsarában ürülő férgeket. A leghelyesebb ezért az, ha megbeszéli az állatorvosával a vásárlás utáni, majd legalább évenkénti rendszeres vizsgálatok ütemezését.

vissza az elejére

 

Védőoltások

 

Köztudott, hogy az immunrendszer kiemelkedő szerepet játszik a betegségek elleni védekezésben. Az egyik legfontosabb feladata a különböző kórokozók (vírusok, baktériumok, gombák, paraziták, méreganyagok és allergének) elleni védelem. A vakcinák segítenek felkészíteni az immunrendszert erre a feladatra. A védőoltások az állat szervezetében hasonló immunválaszt váltanak ki, mint amit a fertőzésen való átesés eredményez, ezzel segítve a beoltott állatokat a valódi kórokkal való találkozás alkalmával annak leküzdésében. A védőoltások azonban nem minden esetben eredményeznek teljes és tartós védelmet, ezért lehetőleg még a megfelelően oltott állatokat is igyekezni kell távoltartami a fertőzésektől.

Az állatok védőoltásainak két alaptípusa van:

  1. Vannak olyan védőoltások is, amelyek beadatására jogszabály nem kötelezi az állattartókat, de minden az adott fajhoz tartozó egyedet kivétel nélkül ajánlott beoltatni velük. Ezeket az oltásokat összefoglaló néven törzsoltásoknak vagy angol fordításból származó kifejezéssel mag (core) védőoltásoknak szokás nevezni. A közös jellemzőjük az, hogy alkalmazásukra a tartási körülményektől függetlenül minden állatnak jelentős haszna származik. Ezek a védőoltások ugyanis általában olyan nagyon ragályos betegségek ellen védenek, amelyek még az egyedül és izoláltan (pl. kertben vagy lakásba zártan) tartott állatokat is képesek megfertőzni és súlyos, nemritkán halálos kimenetelű betegséget okozni, vagy pedig azért fontosak, mert átterjedhetnek az emberekre is. Törzsoltás a kutyák szopornyicája és a macskák pánleukopéniája elleni védőoltás. Vannak kötelező védőoltások is, amelyek ellen minden az adott fajhoz tartozó állatot be kell oltatni. Ezeket jogszabályok írják elő vagy a hatóságok rendelik el, mert az emberre is veszélyes fertőző betegségek (zoonózisok) ellen védenek, vagy a különösen nagy gazdasági kártétellel járó járványok idején, ha a járványhelyzet megkívánja. A kisállatok esetében jelenleg Magyarországon egyetlen kötelező védőoltás létezik, a kutyák veszettség elleni védőoltása, ami a betegség közegészségügyi jelentősége miatt nélkülözhetetlen.

  2. Emellett vannak olyan védőoltások is, amelyeket nem kell feltétlenül az összes állatnak beadatni, vagyis az alkalmazásukra a körülmények mérlegelése alapján kell sort keríteni. Az ilyen választható vagy angol eredetű kifejezéssel nem mag (non-core) vakcinákat felesleges válogatás nélkül minden állatnak beadni. Csupán azoknak az állatoknak van szükségük rá, amelyeket az adott betegség valóban veszélyeztet, vagyis amelyeknek a édőoltásól hasznuk származik, a többineket viszont felesleges ilyen védőoltásban részesíteni.

Sajnálatosan sok áltudományos, gyakran hajmeresztően ostoba téveszme terjedt el a védőoltásokkal kapcsolatban, de tisztában kell lenni azzal, hogy nagy árat fizethet az, aki bedől ezek tanításainak és a téveszmék terjesztői soha nem kárpótolják az általuk megtévesztett és kárvallott áldozatokat. Ez még egyetlen esetben sem fordult elő! Az első (kötelező) és a második (törzsoltás) csoportba tartozó védőoltásokat valóban minden állatnak be kell adatni, és a választható védőoltások alkalmazása is indokolt a veszélyeztetett állatok esetében. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az vagy nem tudja, hogy mit beszél, vagy pedig szándékosan ártani akar az állatoknak. Az idősebb állatorvos generáció pontosan tudja, milyen sok áldozatot szedtek ezek a betegségek a hatékony védőoltásokat megelőző időszakban, ami megszűnt a védőoltások megjelenése óta és hogy az utóbbiak kára olyan jelentéktelen, hogy semmilyen módon nem hasonlítható össze az alkalmazásuk nyújtotta haszonnal. Az életbenmaradás a tét, ezért aki bedől az áltudományos téveszméknek, az felelőtlen állattartó, aki a saját állatát veszélyezteti vagy károsítja.

 

A törzsoltások

A járványtani fejezetben bemutattuk, hogy az egyes betegségek terjedése a védőoltás mellett más eszközökkel is akadályozható, azonban vannak olyan kórokozók, amelyek rendkívül járványosak, azért még az izoláltan tartott állatokat is megbetegíthetik. Vagyis hiába gondolja úgy az állat tulajdonosa, hogy az állat nem jár közösségbe, hiába tartja valaki a kutyáját a kertbe, a macskát, a vadászgörényt vagy a nyulat pedig a lakásába zárva, vannak olyan kórokozók, amelyek még így is, a szél vagy egy biológiai vektor (pl. szúnyog), illetve hordozó tárgyak (pl. ruha, cipőtalp) közvetítésével az izoláltan tartott állatokra is átterjedhetnek. Ezért a törzsoltások beadatására még az ilyen állatok esetén is feltétlenül szükség van az állat és olykor a vele együtt élő személyek védelmében is.

Kutyák törzsoltásai: A kutyáknak több olyan betegségük is van, amelyek ellen törzsoltásnak számító oltóanyagokkal védekezünk, vagyis a minden állatnak ajánlott védőoltások az alábbi betegségek ellen nyújtanak védelmet:

  • veszettség

  • parvovírusos bélgyulladás

  • szopornyica

  • fertőző májgyulladás

Ezek ellen a kórokozók ellen még az izoláltan tartott állatokat is ajánlott beoltatni, illetve a kutyák veszettség elleni védőoltása minden állat eseté kötelező.

A jogszabály alapján minden 3 hónaposnál idősebb kutyát 30 napon belül be kell oltatni veszettség vírusa (rabies virus, RV) ellen, majd 6 hónapon belül, ezt követően pedig évente meg kell ismételtetni a védőoltást. Ráadásul az első két veszettség elleni oltás nem történhet kombinált, más kórokozók ellen is védő (polivalens) oltóanyaggal, hanem kizárólag egykomponensű, vagyis csak a veszettség ellen védő (monovalens) vakcinák használhatók. Ez az előírás járványtani vizsgálatokon alapul. Aki az oltási kötelezettségnek nem tesz eleget, vagyis nem oltatja be a kutyáját, az jogszabályt sért, amiért szabálysértési és kártérítési felelősséggel is tartozik.

A kutyák parvovírusos bélgyulladásának vírusa (canine parvovirus type 2, CPV-2) elleni védőoltás nagyon hatékony védelmet biztosít. Súlyos lezajlású betegséget okoz, ezért kivétel nélkül kutyát ajánlott ellene beoltatni.

A szopornyica vírus (distemper virus, DV) kutyaféléket és a menyétféléket is megbetegíti, rendkívül ragájos és gyakran halálos kimenetelű betegséget okoz, ezért minden kutyát ajánlott ellene beoltatni.

Kutyák fertőző májgyulladását (Rubarth-kór) a kutyák 1-es típusú adenovírusa (canine adenovirus type 1, CAV-1) okozza, de a kutyák2-es típusú adenovírusából (canine adenovirus type 2, CAV-2) készített vakcinával oltunk ellene, mert a két vírus között jó a keresztvédelem és ennek kevesebb mellékhatása van. Ez is egy olyan nagyon ragályos és súlyos lezajlású megbetegedés, ami ellen ajánlott minden kutyát beoltatni.

Macskák törzsoltásai: A macskák esetében is többféle törzsoltás létezik, amelyek szintén veszélyes és rendkívül járványos betegségek ellen védenek. Ezek:

  • pánleukopénia

  • rhinotracheitisz

  • kalicivírusos nátha

A macskák pánleukopéniájának vírusa (feline parvovirus, FPV) ellen ma már nagyon hatékony élóvírusos vakcinák állnak rendelkezésre, amelyekkel a vemhes állatok kivételével minden macskát ajánlott beoltatni.

A rhinotracheitiszt a macskák herpeszvírusa (feline herpesvirus-1, FHV-1) okozza. Ez idézi elő a leggyakrabban a macskanáthának is nevezett súlyos kórképet, amiben korábban nagyon sok macska pusztult el. Az ellene való védőoltás valamennyi macskának javasolt, bekleértve még az izoláltan (pl. lakásban) tartottakat is.

A kalicivírusos nátha is a macskanátha egyik változata, ami a rhinotracheitisznél ritkább, de általéában még annál is súlyosabb lezajlsú. A betegséget okozó vírus (feline calicivirus, FCV) ellen minden macskát ajánlott beoltatni.

Vadászgörények törzsoltásai: A vadászgörények számára csupán egy betegség ellen kapható törzsoltás:

  • szopornyica

A vadászgörények szopornyicáját is a kutyák szopornyica vírusa (canine distemper virus, CDV) okozza. Minden vadászgörény számára javasolt az ellene való védőoltás.

Nyulak törzsoltásai: A nyulak törzsoltásai az alábbi betegségek ellen nyújtanak védelmet:

  • myxomatózis

  • vérzéses betegség (RHD)

A nyulak mixomatózisának vírusa (myxoma vírus) kizárólag a nyulakat betegíti meg és kivétel nélkül minden nyulat ajánlott ellene beoltatni.

A vérzéses betegségét (rabbit haemorrhagic disease, RHD) kalicivírus okozza, ami ellen szintén valamennyi nyulat, még a kizárólag a lakásban és az egyedül tartott példányokat is ajánlott beoltatni.

 

Választható védőoltások

Az egyéb, vagyis a választható, nem mag (non-core) védőoltások közül is több fontos lehet az adott állatok számára. Ezért ezek használata egyedi mérlegelést igényel, vagyis el kell dönteni, hogy melyik állatot érdemes ezekkel beoltatni, és melyiket nem. A választhatóság ugyanis nem azonos lényegtelenséggel, csupán azt jelenti, hogy nem minden állat számára annyira fontosak, mint a törzsoltások. De egyesek számára akár fontoabbak is lehetnek!

Kutyák választható védőoltásai: A kutyák esetében az alábbi, alfabetikus sorrendben felsorolt betegségek ellen lehet védekezni ilyen védőoltásokkal:

  • babéziózis

  • bőrgombásság

  • csörgőkígyó méreg

  • fogágy betegség

  • giardiózis

  • herpeszvírus

  • leishmaniózis

  • leptospirózis

  • Lyme-kór

  • kennel köhögés

  • koronavírus

  • kutyainfluenza

  • tetanusz

A kutyák babéziózisa, pontosabban a B. canis varietas canis egysejtű parazita elleni oltóanyagok csekély hatékonyságúak. Általában nem előzik meg a fertőződést és teljes mértékben a betegség kialakulását sem, csupán enyhébb lefolyásúvá teszik azt, ráadásul a védőoltás beadásától is megbetegedhetnek az állatok, ezért az oltóanyag alkalmazása csak azokban az esetekben javasolható, amikor a kutya fertőződése nem kerülhető el (pl. ismerten fertőzött területen vadászó ebek).

A bőrgombásság (dermatofitózis) emberre is átterjedő betegség (zoonózis). A védőoltás a Microsporum canis fonalas gomba ellen nyújt védelmet. Elsősorban akkor érdemes alkalmazni, ha a kutya már beteg, és a betegségét biztosan a védőoltásban található kórokozó okozta, illetve ha fertőzött, vagy beteg állattal tartják együtt. Ez egy nagyon hatékony vakcina, ami nagy biztonsággal megelőzi a Microsporinum caninum gomba által előidézett megbetegedést és meggyógyítja a már beteg állatokat.

A csőrgőkígyó méreg, a fogágy betegség, a giardiózis és a herpeszvirózis ellen nálunk nem kapható vakcina. Az első egy csőrgőkígyó (Crotalus Atrox) méregből készített akcina (toxoid), ami a kígyóméreg ellen nyújt védelmet. Nálunk nincs forgalomban. A fogágy betegség (periodontitisz) ellen a kutyákat betegség kialakításában szerepet játszó baktériumok, a Porphyromonas denticanis, a P. gulae és a P. salivosa ellen védő vakcina egy ideig forgalomban volt, de kivonták a rossz hatékonysága miatt. A giardiózis kórokozója, a Giardia lamblia egysejtű parazita elleni oltóanyag nálunk nem, csak az Egyesült Államokban kapható, de szintén gyenge a hatékonysága. A herpeszvírus elleni vakcina Európában is elérhető, és az érintett állományokban élő szukák védőoltására javasolható a használata.

Valamennyi kutyatársaságba sokat járó kutyát ajánlott kennel köhögés elleni védőoltásban részesíttetni. Ez a betegség két leggyakoribb klórokozója a Bordetella bronchiseptica baktérium és a kutyák 2-es típusú adenovírusa (canine adenovirus type 2, CAV-2) ellen nyújt védelmet. A kennel köhögés gyógyítható betegség, de rendkívül gyakori és az érintett állatoknak sok szenvedést okoz. Évente több járvány is kialakul és ezek nagyon sok kutyát érintenek. A legtöbb kutyapanzió ma már megköveteli, de ajánlott minden kutyaiskolába és kutyafuttatóba járó kutya számára, emellett érdemes megfontolni a kistetsű, légcső összeesésre (trachea kollapszusra) hajlamos kutyák esetében is.

A koronavírus ellen viszont általában nem érdemes a kutyákat beoltatni. Védőoltás ugyanis csak a kutyák emésztőszervi koronavírusa (canine enteric coronavirus, CECoV) ellen kapható, ami kizárólag egészen fiatal korban betegítheti meg a kutyákat és legfeljebb enyhe lezajlású betegséget okoz, ezért a leginkább csak a parvovírussal kevert fertőzések számítanak kórtani értelemben számottevőnek, azt viszont az utóbbi elleni védőoltással lehet csak kivédeni. Ahol gyakran fordul elő, ott a tenyészállatok oltása megfontolandó, de a kölyköket felesleges beoltatni ellene.

A kutyainfluenza (a kutyához adaptálódott A típusú, H3N8 influenzavírus) ellen nálunk nem kapható védőoltás.

Különösen az erőben vagy vízparton sokat sétáltatott, és a vadászkutyák esetében javasolt a Lyme-kór kórokozója, a Borrelia burgdorferi baktérium elleni védőoltás. Ez egy gyakori kórokozó, ráadásul zoonózis is, ezért a választható védőoltások közül a legtöbb kutyának a leptospirózis és a kennel köhögés mellett a Lyme-kór elleni védőoltás is ajánlható.

A leishmaniózis elleni oltóanyag a betegség leggyakoribb kórokozója (Leishmania donovani baktérium) ellen nyújt védelmet és Magyarországon nem kapható.

A leptospirózis, vagyis a Leptospira interrogans fajba tartozó különböző szerotípusú baktériumok elleni védőoltás valamennyi kutya esetében hasznos, a patkányozó állatok számára pedig gyakran életmentő. A biztos védelem érdekében a környéken megtalálható és a fertőzésekért felelős Leptospira szerotípusok ellen évente kétszer ajánlott a kutyákat beoltani. Ez az egyik leggyakrabban alkalmazott választható védőoltás, mert a betegség gyakori és zoonózis is, vagyis a megbetegedett állatokról könnyen az emberekre terjedhet és minket is súlyosan megbetegíthet.

A tetanusz kórokozójának (Clostridium tetani baktérium) által termelt neurotoxin elleni védőoltás (toxoid) alkalmazására viszonylag ritkán kerül sor. Elsősorban a fertőzött területen vadászó kutyáknak van szüksége rá.

Macskák választható védőoltásai: A macskák esetében az alábbi betegségek ellen rendelkezünk választható védőoltásokkal:

  • bordetellózis

  • bőrgombásság

  • fertőző hashártyagyulladás (FIP)

  • giardiosis

  • klamidiózis

  • macskaleukémia (FeLV)

  • macskák immunhiány betegsége (FIV)

  • veszettség

A bordetellózis kórokozója, a Bordetella bronchiseptica baktérium ellen általában azokban az állományokban (pl. tenyészetekben) érdemes a macsklákat beoltatni, ahol ez a felső légúti megbetegedések egyik kiváltója.

A bőrgombásság (dermatofitózis) okozója, a Microsporum canis fonalas gomba ellen a kutyához hasonlóan a beteg, a fertőzött és a beteg állatokkal együtt tartott, esetleg fertőzött macskákat is ajánlott beoltatni.

A fertőző hashártyagyulladás (feline infectious peritonitis, FIP) kórokozója, a macskafélék koronavírusa (feline coronavirus, FCoV) elleni vakcinának gyenge a védőhatása és leginkább csak azokat a macskákat ajánlott beoltatni, amelyek a betegségben megbetegedett állattal tartanak együtt.

A giardiózis (Giardia lamblia) elleni vakcina nálunk nem kapható, de a használata amúgy sem ajánlott.

A klamidiózis kórokozója, a Chlamydophila psittaci (cati) baktérium ellen csak a kijáró macskákat érdemes beoltatni. A betegség gyakori, de a védőoltásnak viszonylag gyenge védőhatása van, és a többi vakcinához képest gyakoribbak a mellékhatásai.

A macskaleukémiát okozó macskaleukémia vírus (feline leukemia virus, FeLV) elleni immunizálás felesleges a lakásban izoláltan és egyedül tartott, vagyis más macskákkal soha nem érintkező állatok számára, de ez az egyik legfontosabb védőoltás valamennyi kijáró és csoportosan tartott macska esetében. A három vagy több macskás háztartásokban akkor is ajánlott oltatni a macskákat, ha azok vérvizsgálata negatív és soha nem érintkeznek idegen állatokkal, mert a fertőzött állatok egy része nem mutatható ki (a fertőzöttek 1/3-ánál lakul ki látens fertőzés), mégis bármikor aktiválódhat. Ma Magyarországon a fertőző betegségek közül a macskaleukémia okozza a legtöbb halálos kimenetelű megbetegedést.

A macskák immunhiány betegségének vírusa (feline immunodeficiency virus, FIV) elleni védőoltás beadása a gyenge védőhatás miatt általában szintén nem javasolt, de Európában nem is kapható. A hiányában a kijáró macskák ivartalanítása javasolt.

A kijáró macskák esetében ugyanakkor hasznos lehet a veszettséget okozó veszettség vírusa (rabies virus, RV) elleni védőoltás, mert ez nem csak a macskát, de a vele érintkező személyeket is védi és hasznosnak bizonyulhat, ha embert karmol vagy harap egy macska.

Vadászgörények választható védőoltásai: A vadászgörények adható választható védőoltások az alábbi betegségek ellen nyújtanak védelmet:

  • leptospirózis

  • veszettség

Mindkettő beadása a lakásból kijáró vadászgörényeknek ajánlott.

A leptospirózis (Leptospira interrogans különböző szerotípusai) elleni védőoltás különösen a vadászó állatok számára hasznos.

A veszettség (a veszettség vírusa, rabies virus, RV) ellen pedig még a pórázon sétáltatottakat is érdemes beoltatni. Az utóbbiak általában nagy feltűnést keltenek, ezért gyakran szaladnak oda idegenek, köztük gyermekek, akik kérdezés nélkül nyúlnak a vadászgörényekhez, amelyek ezért gyakran harapnak meg idegeneket. Ilyenkor nagyon hasznos lehet, ha be vannak oltva.

Nyulak választható védőoltásai: A nyulak számára jelenleg egyetlen választható védőoltás kapható:

  • ragadós nátha

A házinyulak ragadós náthájának (pasteurellosis) kórokozója (Pasteurella multocida) ellen csak a betegség által érintett állományokban ajánlott a védőoltást alkalmazni.

Vannak olyan kórképek, amelyek ellen nem kapható az adott állatfajnál használható oltóanyag. Ilyen a macskák Lyme-kórja és a vadászgörények parvovírusa. Az első ellen előállított vakcinák csak kutyára vannak engedélyezve, az utóbbi antigénszerkezete pedig gyökeresen eltér a kutya és a macska parvovírusától, ezért az ezek ellen gyártott oltóanyagok a vadászgörényeknél hatástalanok. A teljesség igénye kedvéért talán érdemes hozzátenni, hogy léteznek további, a fenti felsorolásban nem szereplő, kisebb jelentőségű védőoltások, amelyekről itt nem esett szó és nagyjából két csoportba sorolhatók:

  • kísérleti, alkalmazásra még nem engedélyezett oltóanyagok

  • gyógykezelési célra használt oltóanyagok

Az utóbbiak körébe több védőoltás sorolható:

  • a kutyák száj melanóma elleni védőoltás, amit egy a daganatban nagy mennyiségben található fehérje (a tirozináz) ellen nyújt védelmet

  • a kutyák jóindulatú prosztatamegnagyobbodása (pontosabban a GnRH hormon) elleni vakcina

  • a kutyák papillomatózis vírusa elleni védőoltás, amit az adott állat elváltozásaiból nyert mintából szokás elkészíteni

  • az allergia elleni immunoterápiás védőoltások, amit egyedileg állítanak elő azon allergének ellen, amelyekkel szemben a beteg szervezete áthangolódott

A fenti oltóanyagok mindegyike gyógykezelés céljára szolgál. Az első kettő Magyarországon nem kapható védőoltás, míg a két utóbbi nálunk is elérhető és általában az állatorvosi diagnosztikai laboratóriumok állítják elő.

 

Az oltási program

Univerzális, minden állatra egyformán vonatkozó oltási program nem létezik. Minden állatra egyedi oltási programot kell kidolgozni, amit sok tényező befolyásolhat. A vásárlás után ezért is a legjobb mielőbb állatorvoshoz fordulni, aki megvizsgálja az állatot, és akivel megbeszélheti a korábbi és a még szükséges megelőző beavatkozásokat. Vannak általános szabályok, amelyek minden állatra vonatkoznak, (pl. a törzsoltások szükségessége), de az oltás időzítése és az egyéb védőoltások egyedi elbírálást igényelnek Az oltási programot a jogszabályok, az állat életkora, életmódja és a helyi járványhelyzet szabják meg, ezért az állatorvosok még területenként is eltérő oltási programot javasolhatnak ugyanazon fajhoz tartozó állatoknak. Az is fontos szempont, hogy milyen állapotban van az állat, ezért az oltások beadásakor az állatorvosok megvizsgálják és figyelmet fordítanak a védőoltások mellett az egyéb megelőző beavatkozásokra is. Ezért a modern állatgyógyászatban olyasmi, hogy „csak védőoltás” nem is létezik, hanem egy komplex, a kórelőzmény felvételével, az állat vizsgálatával és más kiegészítő beavatkozások ajánlásával együtt járó konzultáció keretében kapnak az állatok védőoltásokat.

Az alapoltások beadását a társállatoknak általában 6 hetes kortól lehet a legkorábban elkezdeni, bár ilyenkor még több okból (pl. az immunrendszer fejletlensége, anyai immunitás) is kicsi az esély arra, hogy eredménye is lesz a védőoltásnak. Bizonyos járványtani szituációk szükségessé tehetnek ennél korábbi oltásokat is, de legkésőbb 8 hetes életkorban viszont feltétlenül el kell kezdeni a védőoltásokat. Gyakran előfordul, hogy az első védőoltást vagy oltásokat a tenyésztő adatja be, aki olykor komplex oltási javaslatot is mellékel az állathoz. Ennek nem sok haszna van, hiszen a legfontosabb az lenne, ha arra hívná fel a vevő figyelmét, sőt, még az adásvételi szerződésbe is feltüntetnék, hogy a vásárlást követően mielőbb forduljon a vevő állatorvoshoz, akivel meg tudja beszélni az oltási sor folytatását is. Ez ugyanis egy olyan garanciális feltétel, ami nem csak az állat és a vevő, de a tenyésztő érdekeit is védi. Annak eldöntését viszont, hogy mikor és milyen védőoltásra van az állatnak még szüksége, a leghelyesebb a kezelő állatorvosra bízni.

Azt a célt, hogy az állat megfelelő védettséget szerezzen a környezetében gyakori betegségek ellen, sokféle úton lehet elérni, ezért sokféle oltási program létezik és egy adott állat esetén több eltérő megoldás hozhat egyformán jó eredményeket. Ezért ne várjanak olyan javaslatot tőlünk se, hogy ekkor és ekkor ezzel és ezzel kell beoltatni az állatokat. Inkább egy fontos szemléletbeli kérdésre szeretnénk csupán felhívni a figyelmet, ami az utóbbi években jelentős változásokhoz vezetett a kutyák védőoltásainak vonatkozásában.

A hagyományos módszer általában abból állt, hogy 3-4 hetes időközzel legalább három védőoltást (alapoltást) kellett beadatni a kölyökállatoknak a megfelelő védettség kialakítása érdekében, mégpedig általában úgy hogy az utolsó vakcinázás 14-16 hetes kor utánra essen. Ez nem változott, sőt, egyre szélesebb körben elfogadott ez a módszer, hiszen a fiatal állatokban meglehetősen nehéz immunitást kialakítani, fenntartani könnyebb azt. Ezért a fiatal állatoknak a legtöbb betegség vonatkozásában legalább 3 alapoltásra van szüksége. Az utóbbi évek jelentős változása abban áll, hogy amíg korábban az a javaslat is társult az ajánlás mellé, hogy a kutyakölyköket csak az utolsó oltást követően vigyék ki az utcára, aminek két gyakori, kellemetlen vagy káros következménye is lett. A kellemetlen az, hogy 14-16 hetes korig mélyen rögzül a kutyában, hogy a lakáson belül, ott található valamely felületre (parketta, járólap, szőnyeg, pelenka, újságpapír, alomanyag stb.) kell ürítkezzeniük, ami komoly zavarokat okoz a szobatisztaságra való nevelésükben, hiszen ha az alapoltások végeztével elkezdik sétáltatni a kutyát, az gyakran szorongva visszatartja a dolgát az utcán és hazaérve könnyebbül meg. A káros pedig az, hogy ezeket a kutyákat a korai szocializációra alkalmas érzékeny periódusok alatt izoláltan tartják, ezért zavart szenved a szocializációs és habituációs folyamat, amit később nem vagy csupán alig lehetséges bepótolni, ezért számos viselkedési zavar lesz a bezártság következménye. Márpedig a tapasztalat az, hogy az ilyen állatok közül nagyságrendekkel több pusztul el a viselkedészavarok következtében, mint amennyi fertőzésekben pusztul el, ha izolálás helyett megfelelősen szocializálják őket.

Vannak országok, ahol ennek ellenére a hagyományos „zárd be és vakcinázd” módszer tartós fennmaradásával kell számolni, így az Egyesült Államokban, ahol a legkisebb problémáért is perelhetők az állatorvosok. A nyelvi azonosság ellenére Nagy-Britanniában és több más országban is az említett hibák kiküszöbölésére egy gyökeresen eltérő eljárás vált általánossá. Ezekben az országokban szinte napra pontosan először 8, majd másodszor 10 hetes korban javasolják kombinált vakcinákkal beoltatni a kutyákat az állatorvosok és legkésőbb 11 hetes korig feltétlenül javasolt az utcára vinni őket. 14-16 hetes kor után ott is megismétlik az alapoltásokat, hogy megbízható és hosszú távú védelem alakuljon ki, de 10 hetes korban beoltják és akkor is az utcára viszik az állatokat, ha tisztában vannak vele, hogy még nem lehet „bombabiztos” védettségre számítani. Ezzel ugyanis jóval kisebb veszélyekre számíthatnak az állattartók, mint a kutya izolálásával és sétáltatásoknak az alapoltások befejezése után való elkezdésével. Bizonyos fokozottan érzékeny nagytestű fajták (pl. rottweiler) esetén mindenféleképpen javasolható az izoláció fenntartása az alapoltások lezárultáig.

Azoknak az állatoknak, amelyek védőoltásait idősebb korban kezdik el, alapoltásként általában 3-4 hetes időközzel két védőoltást javasolnak beadni, de ez alól vannak kivételek, mint a veszettség oltási programja is.

Az ismétlő oltások menetrendje is egyedenként, az általános egészségi állapot,  a tartáskörülmények, területenként és az alkalmazott oltóanyag függvényében is változik. A legtöbb esetben az alapoltást fél-egy év múlva meg kell ismételni. Ezt követően a védőoltások ismétléseire jogszabály alapján kerül sor, annak hiányában a vakcina gyártó és az ellenőrző szervek vizsgálatain alapuló ütemezés javasolható, amit esetenként a járványhelyzet vagy az állat állapota felülír. A részletek felől minden esetben az ellátó állatorvosától kell érdeklődni, aki általában az évenkénti vizsgálatok alkalmával dönt.

Az is gyakran felvetődő kérdés, hogy egykomponensű (monovalens), vagyis egy betegség ellen védő, vagy többkomponensű (polivalens), vagyis több betegség ellen védelmet nyújtó vakcinákat érdemes használni? Van olyan eset, amikor ezt a kérdést jogszabály dönti el helyettünk, hiszen Magyarországon az első két veszettség elleni oltást kizárólag monovalens oltóanyag használatával történhet. Máskor viszont az ésszerűség dönt. A vakcina gyártók szívesen összekombinálják azokat a komponenseket, amelyek mindegyike megbízható védelmet ad így is, és nem tesznek össze olyanokat, amelyek akadályozzák egymás érvényesülését. Ezért a kombinált vakcinák általában megbízható védelmet nyújtanak.

 

A védőoltások alkalmazásának hátrányai

Az utóbbi években sajnálatosan sok, a valóságot eltorzító, túlzó tévhit terjedt el a védőoltások veszélyeivel kapcsolatban. Pedig az igazság az, hogy a védőoltásoknak lehet ugyan kára, de az meg sem közelíti a szakszerűen alkalmazott védőoltásokból származó előnyöket. A különbség általában nagyságrendi, vagyis sok ezer vagy akár millió állat egészségét védi, életét menti meg a vakcinázás, mire akár egynek is komoly ártalmára van. Vagyis a szükséges védőoltások beadása csekély, azok elmaradása viszont súlyos kockázattal jár az állat egészsége és élete vonatkozásában!

Aki nem oltatja be az állatát, az kiteszi azt a fertőző betegségeknek. Ezek az állatok is rendszeresen találkoznak különböző kórokozókkal és a szervezetükben ilyenkor ugyanazok a folyamatok zajlanak le, mint a védőoltások során, a különbség a leginkább abban áll, hogy ők gyakran megbetegednek, szemben a megfelelően oltott állatokkal. Az oltások elhatása tehát nem véd az azok alkalmazása során lezajló folyamatoktól, hanem veszélyesebbé teszi azokat.

Az oltások után keletkező káros mellékhatások, vagyis az oltási reakciók szerencsére ritkák és általában enyhe lezajlásúak. Ha korábban az állatnál ilyen előfordult már, tanácsos előre tájékoztatni róla az állatorvost, mert csak ennek ismeretében csökkenthető a mellékhatások kockázata. Emellett szintén az esetleges mellékhatások mérséklése érdekében a védőoltást megelőző vizsgálat előtt érdemes ismertetni az állattal kapcsolatos egyéb problémákat, köztük a fennálló tüneteket és a korábban átvészelt súlyos megbetegedéseket is.

Az oltási reakciók általában enyhe lezajlásúak. A legtöbbször a védőoltás beadása után egy órán belül jelentkeznek, néha néhány nap múlva csupán, és a tünetek legfeljebb néhány napig tartanak. Ezek a tünetek lehetnek:

  • nyugtalanság

  • fájdalmasság vagy viszketés a vakcina beadásának helyén

  • kicsi, tömött, nem fájdalmas duzzanat

  • viszketés testszerte

  • a bőr kipirulása

  • a szem és az orr vizenyője

  • csökkent étvágy és aktivitás

  • enyhe láz

  • fájdalmas ízületek és sántaság

  • tüsszögés (főleg akkor, ha a védőoltás az orrba lett cseppentve)

Ne ijessze meg a fenti felsorolás hossza, hiszen kicsi az esély arra, hogy az Ön állatánál a védőoltások után a felsorolt tünetek bármelyike is jelentkezik. Szerencsére még a fentieknél is ritkábban találkozunk súlyos oltási reakcióval. Ezek:

  • anafilaxiás reakció

  • daganatképződés

A különböző allergiás reakciók nem ritkák, de általában jelentéktelen lezajlásúak. A legveszélyesebb a túlheveny anafilaxiás reakció, ami a védőoltás beadását követően szinte azonnal, vagyis néhány percen belül, általában még az állatorvosi rendelőben jelentkezik, és szerencsére annyira ritka, hogy a legtöbb állatorvos nem is találkozik vele a pályafutása során. A többi allergiás reakció pedig enyhébb lezajlású, a leggyakrabban némi kellemetlenséget okoz.

A daganatokról is elmondható, hogy rendkívül ritkák. Leginkább csak a macskákon fordul elő védőoltás utáni (posztvakcinációs) szarkóma, ami a vakcina beadásának helyén néhány héttel vagy hónappal később jelentkezik a veszettség és a leukémia elleni oltások után.

Összességében a védőoltások kockázata csekély, ráadásul a legtöbb esetben klinikailag is elhanyagolható, míg az oltások elmaradása nagyon sok állat életébe kerül. Ezért az esetleges kedvezőtlen jelenségek miatt nem csak oktalanság, de felelőtlenség is az indokolt védőoltások elhagyása!

Tévhit az is, hogy a rendszeres védőoltások megrövidítik az állatok életét. Ennek pont az ellenkezője igaz: jelentősen meghosszabbítják! Az immunrendszer akkor is dolgozik minden nap, ha az állat nem kap védőoltásokat, hiszen az oltásokra adott immunválasz csupán az egyik feladata. Emellett statisztikailag igazolható, hogy a világon azoknál a nemzeteknél a leghosszabb a társállatok átlagos élettartama, amelyek a legtöbbet oltatnak! Ezért a legjobb, amit a társállataival tehet, hogy minden esetben beadatja nekik az összes törzsoltást, emellett az állatorvosával megbeszéli az egyéb oltásokból származó előnyöket is.

Az olykor előforduló oltási reakciók mellett az is ritka probléma, hogy a védőoltások nem eredményeznek védelmet minden esetben. Olykor előfordulhat, hogy az állat megbetegszik olyan betegségben, ami ellen pedig be lett oltva. Ennek sok oka lehet. Az alábbiakban ennek leggyakoribb okait igyekszünk felsorolni:

Az anyai ellenanyagok gátló hatása az egyik a legjelentősebb akadályozó tényező. Amikor egy emlős megszületik, az anyja ellenanyagokat ad át neki. Ez a ragadozó állatok esetében részben a születés előtt, az anyaméh falán keresztül, nagyobb részt az pedig első napokban fogyasztott anyatejjel (föcstej) jut át a magzatokba illetve az újszülöttekbe. A házinyúl fiókák pedig a méhen belül kapják meg az anyai ellenanyagokat. Ezek az ellenanyagok azok ellen a betegségek ellen védik meg az újszülötteket, amelyeken az anya átesett, vagy amelyek ellen védőoltást kapott, ezért a szervezete ellenanyagokat termelt, más szóval áthangolódott ellenük. Az anyai védelemre addig van szükségük a kölyköknek, amíg a saját immunrendszerük képessé válik az áthangolódásra, vagyis a saját ellenanyagok termelésével járó immunválaszra. Közben az anyai ellenanyagok lebomlanak, ami hónapokig tart. Ennek sebessége az egyes állatfajra, betegségre és állatra is jellemző, vagyis több tényező is befolyásolhatja, ezért a folyamat egyedenként változó ideig tart. Általában az egészséges anyától származó, nem nagyszámú alomból származó, a bélférgesség ellen időben kezelt és betegségeken át nem esett, megfelelő környezetben tartott és jól táplált kölykökben tovább tart. A betegségek és a stressz viszont felgyorsítják a kiürülést és rövidebb az anyai védelem akkor is, ha az újszülöttek kevesebb föcstejhez jutottak. A fedeztetés előtti időszakban oltott anyák kicsinyei általában tovább védettek, mint a már régebben immunizáltaké.

A természetben az utódok a gyengülő anyai immunitás árnyékában kezdenek el saját ellenanyagokat termelni a környezetben található kórokozók ellen, általában anélkül, hogy azok megbetegítenék őket. Ugyanakkor az anyai ellenanyagok hátrányos következménye, hogy amíg jelen vannak, akadályozhatják a védőoltásokra adott saját immunválasz kialakulását. Amikor egy bizonyos szint alá csökken a szintjük, a kölykök fogékonyabbá válnak. Ez az optimális időszak a védőoltások megkezdéséhez. Ha túl korán oltunk, amikor még magas az anyai védőanyagok szintje, akkor az oltás nem eredményez immunválaszt és az állat védtelen marad. Ha viszont túl sokáig várunk a védőoltással, akkor megfertőződhet még azelőtt, hogy az immunválasz kialakul. Ezért az lenne az ideális, ha a védőoltásokat minden állatnak akkor adnánk be, amikor az anyai ellenanyagok szintje lecsökken, de mivel ez egyedi, a megállapítása költséges és nem gyakorlatias, ezért a védőoltásokat a fajra jellemző átlagos kiürülési időhöz igazítva kezdjük meg alkalmazni, majd többször ismételjük, hogy biztosan kialakuljon az immunválasz. Vagyis tekintettel kell lenni a gyártó által meghatározott oltási javaslatra, hogy lehetőleg az optimális időpontban adjuk be a vakcinát.

Akkor is betegség alakulhat ki, ha az állat már azelőtt megfertőzött a kórokozóval, mielőtt ellene beoltják.

A védőoltás óta eltelt idő is fontos. Az oltások ugyanis nem azonnal eredményeznek védelmet. Az első sikeres védőoltást követő elsődleges immunitás kialakulásához, vagyis az immunválasz megjelenéséhez általában 7-10 napra (egyes betegségeknél 2-3 hétre) van szükség. A másodlagos immunitás kialakulásához, vagyis a második eredményes védőoltás után ugyanehhez 12-24 óra is elegendő. Amíg ez be nem következik, addig a vakcinázott állat védtelen. Ráadásul a védőoltás a beadását követően leköti az immunrendszert, ezért a vakcina beadását egy rövid kiszolgáltatott időszak (negatív fázis) követi, amikor az állatok rendkívül fogékonyak a fertőzésekre, ezért ha ekkor fertőződik, akkor megbetegedhet.

Az is fogékonnyá teheti az állatokat a betegségek kialakulására, ha túl hosszú idő telt el az utolsó védőoltás beadása óta. A vakcina okozta védőhatás hossza ugyanis függ a betegégtől, a vakcina típusától és az állat immunrendszerétől is. Ebből a szempontból az sem mindegy, hogy milyen környezetben van az állat, mit eszik, milyen általános egészségügyi állapotban van és mi ellen lett beoltva. Egyes oltóanyagok akár évekig tartó, mások viszont 1 évnél is rövidebb védelmet eredményeznek csupán. Ezért azt, hogy egy védőoltás meddig véd, a vakcina gyártója és az ellenőrző szervek vizsgálatai határozzák meg. Az oltást végző állatorvosoknak az ő ajánlásaikat kell követniük.

Az oltóanyagok hatékonysága is eltérő lehet, ami szintén befolyásolja az eredményességet. A legtöbb vakcina nagyon hatékony, de nem váltanak ki egyforma védőhatást. A legjobb macskaleukémia vakcinák pl. a macskák mintegy 90%-át védik meg a betegségtől, a kutyák babéziózisa elleni oltóanyag pedig inkább csak a betegség lezajlását enyhíti a beoltott állatokban. A különböző oltóanyagok ugyanis eltérő kórokozó törzseket tartalmaznak, amelyek lehetnek legyengített (attenuált) élő kórokozók, vagy elöltek (inaktiváltak), és emellett különböző anyagokkal egészítik ki őket, amelyek egy része befolyásolja a védőhatást. Az elmondottak következtében a különböző vakcinák esetében különböző védőhatással kell számolnunk.

Emellett az is előfordulhat, hogy a vakcina tönkrement. A tárolás és a szállítás során ugyanis sok olyasmi érheti, ami hatástalanná váláshoz vezethet. A leggyakoribb ilyen probléma a vakcina felmelegedése. Ha ez bekövetkezik, tönkremegy az oltóanyag, ami leggyakrabban a benne található gyengített élővírusok elpusztulásának (inaktiválódásának) a következménye. Hasonló következménnyel járhat az is, ha ultraibolya fény éri a vakcinákat. Ezért szükséges sötét és hideg helyen tárolni mindet. Az ilyen jellegű károsodások ritkák, leggyakrabban az áramkimaradások, a vakcina postai szállítása és nem megfelelő tárolása során következnek be. A hazai szabályok ezért nagyon szigorúak, a nagykereskedők a hőmérséklet állandó ellenőrzése és regisztrálása mellett tárolják az oltóanyagokat, és hűtve szállítják az állatorvosokhoz, akik azonnal hűtőgépbe helyezve tárolják azokat. Ez többletköltségekkel jár, de megéri az elővigyázatosság.

A védőoltás beadásának a módja is befolyásolhatja a védőhatást. A vakcina gyártója ezért előírja a beadás módját is. A legtöbb oltóanyagot bőr alá fecskendezzük, de van olyan is, amit az izomzatba vagy az orrjáratokba kell bejuttatni. Az élővírusos oltóanyagokat előírásszerűen aktiválni kell a beadás előtt, az inaktiváltakat pedig a gyártó által meghatározott mennyiségben kell alkalmazni.

Végül az állatok reagáló képessége is nagyon eltérő lehet. A már említett anyai ellenanyagok mellett ezt más tényezők is befolyásolhatják. Ha az állat túl fiatal, az immunrendszere még éretlen lehet az immunválasz kialakításához. Hasonló a helyzet akkor, ha az állat olyan betegségben szenved, ami legyengíti, vagy leköti az immunrendszerét. Ilyenek a lázas megbetegedések vagy egyes vírusfertőzések. Néhány gyógyszerek alkalmazása és a stressz is gátolhatják az immunválasz kialakulását. Az egyes fajok és fajták érzékenysége és reagáló képessége is nagyon különböző lehet és az állat kondíciója is meghatározhatja a védőoltások eredményességét.

A védőoltásokról az állatorvosok igazolást adnak. Ez egy hivatalos dokumentum. A könyv megírásakor ez bármely módon történhet, kivéve a húsevőknek adott veszettség elleni védőoltásokat, amelyek kizárólag egységes és számozott Kisállat Egészségügyi Könyvben vagy az európai kisállatok nemzetközi utaztatásához kiállított Állatútlevélben szabad igazolni.

vissza az elejére

Ivartalanítás

 

Sokan nem tudják, de az ivartalanítás egyik legfontosabb oka az egészségvédelem, ugyanis más hasznai mellett számos testi betegség és viselkedészavar kialakulása előzhető meg a segítségével. Az ivartalanított állatok hosszabb, egészségesebb és boldogabb életet élnek a nem ivartalanított társaikkal összehasonlítva, emellett a tulajdonosaik is kevesebb problémával, elégedettebben élnek együtt velük. Azonban nem csupán a kevesebb betegség és a könnyebb együttélés reményében ivartalanítjuk a társállatokat, de emellett az ivartalanítás az állatvédelem alapja is, ha tetszik, annak alfája és omegája, mert jelenleg ez a legmegbízhatóbb módszer a velük kapcsolatos legnagyobb világméretű probléma, a túlszaporodás megelőzésére.

Az ivartalanítás az ivarmirigyek, tehát a nőstény állatok petefészkeinek és a hím állatok heréinek maradéktalan és végleges műtéti eltávolítását jelenti. Azon műtéttechnikai kérdések eldöntése, hogy egyúttal eltávolítják-e a méhet, illetve a herélés a herezacskón vagy előtte, fedetten vagy fedetlenül történjen, a műtétet végző szakember feladata és az ajánlás gyakran állatonként is változik. De ha az ivarmirigyek eltávolítása nem történik meg, akkor nem beszélhetünk ivartalanításról.

A sajnálatosan elterjedt tévhitek miatt sokan embertelenségnek, az állat megcsonkításának tartják az ivartalanítást és kivonják az állatukat alóla. Ezt nagyon rosszul teszik! A nem ivartalanított kisállatok ugyanis számos kellemetlenséggel szolgálhatnak és szenvedhetnek el. Egyrészt nem kívánt szaporulattal lephetik meg a gazdájukat, és mint azt az állatvédelmi problémák bemutatásánál láttuk, minden feleslegesen született állat egy másik állat elől veszi el a helyet. Sok nem ivartalanított állatnál viselkedési problémák is kialakulnak, aminek sok oka van. Az ivarzási időszakban nagyon kellemetlenül viselkedhetnek az. A szuka kutyák a tüzelés során véreznek, a nőstény macskák hangoskodnak, a vadászgörények pedig idővel megbetegednek és gyakran el is pusztulnak. Mindkét nemhez tartozó állatok minden lehetőséget kihasználnak arra, hogy elszökjenek, és más állatokkal párosodva csavarogjanak. Sok közülük nem kerül haza, mert befogják vagy balesetet szenvednek, mások különböző fertőző betegségek vagy mérgezések áldozatává válnak és elpusztulnak. A hazatérő nőstények nem tervezett szaporulattal lepik meg a gazdájukat. A kanok az egész tenyész szezon alatt szenvedhetnek amiatt, hogy nem tehetnek eleget a természetes késztetésüknek, ezért a legkülönbözőbb módon vezetik le a feszültséget. Sok állat válik agresszívvé és összeférhetetlenné, kutyák és a bak nyulak felugrálnak, a kutyák a gazdájuk vagy a vendégek lába szárán lovagolnak, a kandúroknak és mindkét nembeli vadászgörényeknek kellemetlen szaguk alakul ki, a több faj nem ivartalanított egyedei területet kezdenek jelölni, vagyis elveszíthetik a szobatisztaságukat. A nőstény nyulak területvédőkké válnak, és olykor megtámadják azokat, akik közelednek. Végül számos megbetegedés várhat a nem ivartalanított állatokra. Ezen fajok ősei néhány ezer évvel ezelőtt még vadon éltek, csupán általában néhány évig, ma viszont akár 1-2 évtizedig is velünk maradhatnak. Mondhatnánk azt is, hogy általában nincsenek ilyen hosszú időre tervezve, különösen az ivarszerveik nem, ezért idősebb korukra számos olyan megbetegedés alakulhat ki náluk, amelyek időskori ivartalanítást tesznek szükségessé és amelyek az idejekorán elvégzett ivartalanítással megelőzhetők lettek volna. Nőstény állatokban ilyenek a petefészek-, a méh- és a tejmirigy daganatok (a méhdaganat a nőstény nyulakban a leggyakoribb, a tejmirigydaganat pedig a húsevő állatokban), valamint pyometra (a méh gennykórja), kanokban pedig a heregyulladások és heredaganatok, kutyákban a prosztata jóindulatú megnagyobbodása, valamint néhány egyéb betegség, mint a gátsérv vagy a cirkumanális daganatok. A nőstény vadászgörények pedig szinte biztosan elpusztulnak, ha nem fedezik be őket.

Az ivartalanítás ellenzői általában több érvet hangoztatnak. Van olyan, aki szerint ez a beavatkozás embertelen, mások kockázatosnak vagy drágának tartják, esetleg a természetellenességét emelik ki. Mindegyik butaság! A fájdalom és a kockázat is a fiatal korban ivartalanított állatok esetében csekély, össze sem lehet hasonlítani azzal, amikor idősebb korban, már valamely kialakult betegség miatt kell megoperálni a fiatalon nem ivartalanított állatokat. Ennek teszi ki az állatát az, aki nem végezteti el a beavatkozást időben. A kockázat is nő az életkorral és vele a beavatkozás költségei is. Egy idős állat daganat miatti operációja sokszorosába kerül egy fiatal állat ivartalanításának, amivel elkerülhető lett volna a daganat kialakulása. Természetesség pedig egyáltalán nincs abban, hogy az ember biológiai lehetőségeit sokszorosan meghaladó (a macskák esetében pl. 47-szeres!) szaporodásbiológiai potenciálú állatokat kiemelünk a természetből, etetünk és védünk, majd hagyjuk, hogy korlátlanul szaporodjanak vagy szenvedjenek a szaporodási lehetőségeik kihasználatlansága miatt. Ez az embertelenség! Emiatt ugyanis milliós nagyságrendben pusztulnak el azok az utódok, amelyek a közbeavatkozásunk nélkül, vagyis a természetben meg sem születtek volna!

A legjobb példát arra, hogy ezek az állatok milyen mértékben képesek túlszaporodni, azok az országok szolgáltatják, ahol magas szintű állategészségügyi és környezetvédelmi ismeretek miatt nagyon elterjedt a beavatkozás. Az Egyesült Államokban a statisztikai adatok szerint a macskák 88%-át ivartalanítatják. A maradék 12 % nem csak arra elegendő, hogy a macskapopuláció fennmaradjon, de még ebben az országban is a felesleges szaporulat, vagyis a macskák túlszaporodása okozza a legnagyobb problémát. Egy olyan országban viszont, ahol a felelős állattartás és az állatvédelmi ismeretek nem terjedtek el, nem honosodtak meg a kellő mértékben és mindenféle áltudományos, mondvacsinált érvek és téveszmék képezik az ivartalanítások akadályát, a valóságban nem csak tömegtermelés, de tömeggyilkosság is folyik. Ezekben az országokban ugyanis olyan mértékű a túlszaporodás, ami az életben maradottak számát sokszorosan meghaladó nagyságrendben jár a feleslegesen született állatok korai elhullásával vagy szándékos elpusztításával. Ennyit a természetesség kérdéséről. Aki az ivartalanítás, vagyis egy kevés fájdalommal járó, az állat életét meghosszabbító, azt kellemesebb társsá tevő rutinszerű műtéti beavatkozás kapcsán csonkolásról beszél, az ezt az intézményesített tömeggyilkosságot igyekszik fenntartani.

A valóban létező káros mellékhatások közül a legjelentősebb tényező az ivartalanított állatok nagyobb hajlandósága az elhízásra. Pedig ez nem szükségszerű. Ezt bizonyítja, hogy ma a nem ivartalanított állatok többsége is túlsúlyos, másrészt az ivartalanítottak is tökéletes kondícióban tarthatók megfelelő diéta segítségével. Tagadhatatlan, hogy ez sok odafigyelést igényel az ivartalanított állatok esetében, mert a műtét után általában jellemző az étvágyfokozódás a körükben. Nem az a meghatározó a hízékonyságban, hogy az anyagcseréjük lelassul, mint azt korábban gondoltuk, hanem elsősorban az étvágyuk fokozódik, ami elhízáshoz majd kevesebb mozgáshoz vezet. Azok az állattartók, akik tudatosan óvakodnak a túletetéstől, alacsony energiatartalmú táplálékot etetnek, tartózkodnak a hizlaló jutalomfalatoktól, rendszeresen ellenőrzik az állatuk súlyát és testkondícióját, emellett megfelelő mozgatásban is részesítik a társállataikat, meg tudják védeni őket az elhízástól. Akik viszont nem így cselekszenek, azoknál még a nem ivartalanított állatok is elhízhatnak.

A költségtényezők is sokat nyomnak a latba. Azonban az ivartalanítás egyszeri befektetés, amivel mindenkinek számolnia kell, aki állattartásba kezd. Emellett ha összehasonlítja azt akár egyetlen alom felnevelésének a költségeivel, vagy az ivartalanítás elmaradásából származó egészségügyi problémák és viselkedési zavarok okozta betegségek és kellemetlenségek elhárításának a költségeivel, azt kell mondani, hogy ez a befektetés többszörösen megtérül minden esetben. Vagyis az ivartalanítás jó befektetés is.

Valóban létező probléma az is, hogy az ivartalanított szuka kutyák körében gyakrabban fordul elő éjszakai vizeletcsepegés (inkontinencia), mint a nem ivartalanított állatokban. Ez általában évekkel a műtét után keletkezik, nem túl gyakran, de számottevő probléma. Ez a megbetegedés, annak ellenére, hogy az okát még nem teljesen ismerjük, általában eredményesen kezelhető. Vagyis jóval kisebb problémát jelent, mint a méh gennykórja (pyometra) vagy a tejmirigyek daganata.

A vadászgörények esetében pedig a mellékvesék megbetegedésére kell számítani a túl korai ivartalanítás esetén. Ez a hormonális probléma azzal kerülhető el, ha a mai ajánlásoknak megfelelően az első tüzelés első két hetében végzik el ezt a beavatkozást. A már korábban ivarzáson átesett vagy megellett állatok viszont azelőtt ivartalaníthatók, hogy újra tüzelni kezdenének.

Ma már számos nagyszámú egyeden végzett összehasonlító tudományos vizsgálat bizonyítja, hogy a vadászgörényeken kívül más állatfajnál nincsen semmiféle alapja azoknak az elképzeléseknek, hogy csak ivarérett állatokat szabad ivartalanítani, vagyis egyszer tüzelnie vagy ellenie kell a nőstényeknek. Ma ennek az ellenkezőjére vannak inkább bizonyítékok. Való igaz, hogy az ivarérés előtt ivartalanított állatok a hosszú csöves csontok elhúzódó növekedése miatt jelentéktelen mértékben, de magasabbak (hosszabb lábúak) lesznek, ám ez számos tudományos vizsgálat alapján sem vezet a csonttörések vagy az ízületi problémák megszaporodásához a később ivartalanított alomtársakkal összehasonlítva. Az olyan tévhiteket pedig, hogy az ivartalanított macskákban gyakoribb lenne az alsó húgyúti szindróma, vagy az ivartalanított kandúroknak szűkebb a húgycsöve, már többszörösen megcáfolta a tudomány. Sajnos még sokan vannak, akik nem hallottak ezekről a vizsgálatokról, ezért tényként kezelik ezeket a már sokszorosan cáfolt elképzeléseket. Pedig nincsen több valóság alapjuk, mint annak, hogy a szülés élményének hiánya a legkisebb mértékben befolyásolja az állatok boldogságát. Ezek mind butaságok.

A társállatok a nőstény vadászgörények kivételével gyakorlatilag bármely életkorban ivartalaníthatók. A beavatkozás optimális időpontjával kapcsolatos ajánlások manapság gyorsan változnak, ezért gyakran még a szakemberek is eltérő nézeteket vallanak. Ez nem tesz jót az ivartalanításnak, hiszen az amúgy is bizonytalan állattartók a sokféle információ hallatán elbizonytalanodnak. Manapság világszerte az egyre korábbi ivartalanítás irányába tolódik el a gyakorlat, mert minél fiatalabb az állat, annál kevésbé viseli meg a beavatkozás, annál kisebb a kockázata, annál olcsóbb a műtét és annál több problémát előzhetünk meg vele. Miközben Magyarországon sokan arról vitáznak, hogy egyáltalán szabad-e és kell-e, illetve az ivarérés előtt vagy utána kell-e ivartalanítani, addig a nálunk fejlettebb állategészségüggyel rendelkező országokban sok állatot már néhány hetes korban ivartalaníttatnak! Ez ugyanis mindenki érdeke, hiszen mint láttuk, jó az állatnak, de a tenyésztő és a jövendőbeli tulajdonos is akkor jár a legjobban, ha már ivartalanítva, begyógyult sebbel veszi meg a másfél-két hónapos állatot. A legjobb ugyanis mindenki számára az lenne, ha a nem tenyésztési célból értékesített állatok már a tulajdonoshoz való kerülés előtt, vagyis a tenyésztő, illetve az állatmenhely végeztetné el az ivartalanításukat. Ez megkíméli a későbbi tulajdonost a műtéttel járó stressztől. Ha erre valamilyen oknál fogva nem kerül sor, akkor a leghelyesebb kezeltetni a parazitózisokat és beadatni az első védőoltásokat, majd utána ivartalaníttatni az állatot a lehetséges legkorábbi időpontban. Az idősebb állatokat (pl. a tenyészállatokat) pedig szintén minél előbb ajánlott megoperáltatni, ahogy lehetőség nyílik rá.

Ahol nem végeznek az ivarérés előtti ivartalanítást, ott fennmaradnak a tévhitek, hiszen nem lehet ezzel kapcsolatban senkinek sem tapasztalata. Ahol viszont ez a bevett gyakorlat, ott hamar kiderülnek, hogy a régi ellenérvek mennyire megalapozatlanok.

Bizonyos betegségek előfordulása is az ivarérés előtti ivartalanításra ösztönöz. Minél később lesz a nőstény kutya, macska, vadászgörény vagy nyúl ivartalanítva, annál nagyobb lesz a valószínűsége a méh-, a petefészkek vagy a tejmirigyek daganatos megbetegedéseire vagy egyéb problémák előfordulására. A hím ivarú állatoknál pedig főleg a viselkedészavarok megelőzése és a kisebb kockázat kényszeríti ki az ivarérés előtti ivartalanítást.

Állatfajonként is adódnak eltérések.

 

Kutyák ivartalanítása

A kutyák esetében 4 hónapos kortól a legalacsonyabb az altatási kockázat, ezért a 4-5 hónapos életkor tűnik minden szempontból a legalkalmasabb időzítésnek a beavatkozás elvégeztetésére. A szukák esetében pontosan tudjuk, hogy az összes daganatos megbetegedésnek csaknem a felét a tejmirigyek daganatai adják, amelyek az idős állatokra jellemző és átlagosan 10-11 éves kor között alakulnak ki. A megelőzésük kizárólag ivartalanítással lehetséges. Ha ez az első tüzelés előtt történik, akkor a betegség kialakulásának a valószínűsége a nem ivartalanított állatokhoz képest 0,5%-ra csökken. Az első és a második tüzelés között operálva az arány 8, a második és a harmadik tüzelős között ivartalanított szukáknál pedig 26%-ra változik. A 2,5 évesnél idősebb korban ivartalanított szukáknál viszont már egyáltalán nincsen megelőző hatása. Ezért a legjobb az ivarérés, vagyis az első tüzelés előtt megoperáltatni a nem tenyésztési célból tartott állatokat. Van viszont két olyan időszak, amikor nem ajánlott a műtétet elvégezni. A szukák esetében ilyen az ivarzás (tüzelés) időszaka. Ha már tüzel egy állat, akkor feltétlenül tanácsos megvárni, amíg elmúlnak az ivarzás tünetei, mert az ivarzás alatt lényegesen nagyobb a kockázat. Ha közben nem kívánt párosodás történt, akkor az ivarzási tünetek elmúlása után azonnal, a metösztrusz idején ajánlott megoperáltatni, míg ha nem áll fenn a nem kívánt vemhesség veszélye, akkor a szukák esetében tanácsos 70 napig várni a tüzelés után, vagyis megvárni a diösztrusz végét, mert a sárgatest fázis alatt operált állatok egy része álvemhessé válhat. Vagyis a tenyésztő által nem ivartalaníttatott szukák és a kanok ivartalanítására a 4-5 hónapos életkor a leginkább ajánlható, vagyis a kezdeti intenzív féreghajtás és az alapoltások beadatása utáni időszak. A kanok esetében is a 4-5 hónapos életkor ajánlható leginkább az ivartalanításra, illetve mindkét nem esetén a legkorábbi lehetséges időpont, ha az állat idősebb, de még nincsen ivartalanítva

 

Macskák ivartalanítása

A többi állatfaj nőstényei esetében némileg más a helyzet. A macskák már 3 hónapos kortól altathatók a legbiztonságosabban, ezért az esetükben 3 és 5 hónapos kor között ajánlható az ivartalanítás végrehajtása. A tejmirigy daganatok a macskák esetében valamivel ritkábbak, de szintén az idős állatokra jellemzők és szinte mindig rosszindulatúak. Macskáknál az első tüzelés idejét gyakran nem ismerik a macskatartók, de ha az ivartalanítás féléves kor alatt történik, akkor 9%-ra csökken a tejmirigy daganatok valószínűsége a nem ivartalanítottakhoz képest, ez 14% az 1 éves kor előtt és 89% a két éves kor előtt ivartalanított állatokban. Két éves kor után operálva az ivartalanításnak már nincsen megelőző hatása a betegség vonatkozásában. Az ivarzás ideje alatt a kutyához hasonlóan magasabb kockázattal operálhatók a nőstény macskák, ezért ha lehet, ajánlott megvárni, amíg vége szakad, majd mielőbb operáltatni. A macskák provokált peteleválású állatok, ezért diösztrusz csak a vemhes és az álvemhes állatokban alakul ki, ez alatt is műthetők. A kandúrok bármikor ivartalaníthatók, de a legjobb eredmény a viselkedési problémák vonatkozásában az ivarérés előtti műtéttől várható.

 

Vadászgörények ivartalanítása

A vadászgörény peteleválása is provokáció hatására, a természetben szinte kizárólag csak a párzás során következik be. Ekkor a petesejtek leválnak és kialakulnak a sárgatestek is, vagyis diösztrusz jön létre. A spontán álvemhesség ennél az állatfajnál kivételesen ritka. A vadászgörény nőstények első tüzelését mindenféleképpen meg kell várni az ivartalanítással, ugyanis ennél az állatfajnál az a tapasztalat, hogy az ivarérés előtt ivartalanított állatokban gyakrabban alakul ki a mellékvesék megbetegedése (adrenal disease), ami súlyos következményekkel jár. A már korábban ivarzott állatokat viszont ajánlott a következő ivarzásuk előtt operálni. Ha egy állat ivarzása túl hosszú ideje tart, vagyis 2 hétnél hosszabb ideje kezdődött, az már olyan szervezeti károsodást okozhat, ami akadálya lehet az ivartalanítás biztonságos végrehajtásának. A vadászgörények ebből a szempontból ugyanis egyediek. A nőstények tavasszal kezdenek el ivarzani (tüzelni), ami gyakran hónapokig tart. A tüzelésnek általában a párzás, az ivartalanítás vagy mesterséges peteleválás kiváltása (gyógyszerrel vagy vazektomizált hímmel pároztatva) vet véget. Ha ezek egyike sem következik be, akkor a tartós ivarzás következtében a nőstények megbetegedhetnek, vérszegénység, szőrhullás, lesoványodás, és különböző daganatos megbetegedések is jelentkezhetnek, és akár el is pusztulhatnak. A hímekre is ilyenkor tör rá a párzási kedv, amit színváltozás (a szőrzet kisárgulása) és a pézsmaillat jelentős felerősödése jelez. Ebben az időszakban a testtömegüknek akár a 40%-át is elveszíthetik, amit normálisnak kell tekintenünk, ezért mindkét nemnél a legjobb megoldásnak az ivarérés után minél előbbi ivartalanítást tekintjük. Ez azt jelenti, hogy a nőstényeket legkorábban az tüzelés első két hete során operálva nem számíthatunk súlyos szövődményekre, a leginkább a kitágult erek és a duzzadt még okoz nehézséget a beavatkozás során, de ha a tüzelés ennél hosszabb ideje áll fenn, akkor tanácsos előbb mesterségesen (gyógyszeresen, esetleg vazektomizált hím segítségével) peteleválást kiváltani, ami egyébként is csak akkor lehetséges, ha a nőstény már legalább 10 napja tüzel. Ilyenkor már rendkívül duzzadt a hüvelye. A peteleválás mesterséges kiváltása a tüzelés hosszától függően 2-3 hét múlva szünteti meg az ivarzás tüneteit. Ha bekövetkezik az álvemhesség, az állatot fel lehet erősíteni, majd meg lehet operálni. Vagyis a nem tenyészállatként tartott ivarérett nőstény vadászgörényeket ajánlott mielőbb ivartalanítani. A kanokkal is hasonló a helyzet, vagyis a mellékvesék megbetegedésének megelőzése érdekében csak az ivarérés után ajánlott az ivartalanítás végrehajtása.

 

Házinyulak ivartalanítása

A házinyúl is provokált peteleválású állatfaj. Náluk az a legjelentősebb probléma, hogy nagyon korán ivaréretté válnak, ezért ha különböző nemű állatokat tartanak együtt, akkor már 4 hónapos korban ajánlott ivartalaníttatni őket. Mivel a nem ivartalanított példányok általában elveszítik a szobatisztaságukat, ezért minden nyulat érdemes 6 hónapos korig ivartalaníttatni. A nőstény nyulak méhét is el kell távolítani, mert ennél az állatfajnál gyakoriak a méhdaganatok, ha csak a petefészkek kerülnek eltávolításra. A bak nyulak esetében pedig fedett ivartalanítást kell végezni, vagyis a műtétet ugy kell végrehajtani, hogy zarva maradjon a hashártyaseb, ellenkező esetben bélelőesés fordulhat elő a tág lágyékgyűrűn keresztül.

 

Az ivartalanítás menete

Az ivartalanítás egy műtét, amire minden állatorvosi praxisnak saját protokollja van, ami felől előzetesen bárki érdeklődhet. Ez a protokoll több elemből állhat, ami magában foglalja a műtétek időzítésétől az állatok műtét előtti vizsgálatán át a műtét utáni teendőkkel kapcsolatos részleteket is.

Az állatorvosok első lépésben kikérdezik az előzményeket, különös tekintettel arra, hogy volt-e az állatnak olyan megbetegedése vagy észleltek-e nála olyan tüneteket, amelyek befolyásolhatják az ivartalanítás kimenetelét. Ebből a szempontból bármely apró részletnek jelentősége lehet, ezért térjen ki minden olyan mozzanatra, aminek esetleg Ön nem tulajdonít jelentőséget. A már lezajlott betegségek mellett minden az ivarzáskor fennálló betegségtünetnek is nagy jelentősége lehet és különösen fontos beszámolni azokról a jelenségekről, amelyek az állatokon nem láthatók, mint az esetleges gyógyszerérzékenységek vagy a fogváltás időszakában gyakran tapasztalt véres nyál, ami véralvadási zavarra utalhat. Fontos kérdés a korábban elvégzett megelőző beavatkozások, így a parazita elleni kezelések vagy a védőoltások beadatása, de még az is, hogy van-e az állatban mikrochip, mert ha nincs, a legjobb az alvó állatba beültettetni egyet. Segíti az ivartalanítás biztonságos végrehajtását, ha minden részletkérésről beszámol az állatorvosnak.

Ezt követően az állatorvosok megvizsgálják az állatot a műtét előtt. A vizsgálat legfontosabb célja a rejtett elváltozások (pl. szívzörej, félheréjűség) feltárása mellett az állat altatási rizikócsoportba való besorolása. Erre a célra az Amerikai Aneszteziológusok Társasága (American Society of Anaesthesiology, ASA, 1941) besorolása alapján kockázatbecslést végeznek és az állatokat öt kockázati alapcsoport valamelyikébe sorolják:

  • minimális kockázat – egészséges állat (tünetmentes fiatal vagy felnőtt állatok)

  • kis kockázat - enyhe elváltozások (túl fiatal vagy idős, elhízott, ivarzó vagy vemhes állatok, illetve enyhe és lokális eltérések, pl. kisebb bőrdaganat, köldöksérv)

  • közepes kockázat - súlyos szervi elváltozások (vérszegénység, enyhe kiszáradás, láz vagy szívzörej stb.)

  • magas kockázat – a szervezet súlyos működési zavara (senyvesség, súlyos kiszáradás, húgyvérűség, magas láz, cukorbetegség, kompenzált szívelégtelenség stb.)

  • extrém magas kockázat – elhullás megelőző (moribund) állapot (dekompenzált szívelégtelenség, makacs sokk, súlyos máj, vese vagy hormonális betegség, súlyos trauma stb.)

Az ivartalanítás halasztható (elektív) beavatkozás, ezért az a helyes, ha akkor kerül sor rá, amikor a legkisebb a kockázata. Ezért a műtétek többsége az első két kockázati csoportba sorolható állatokon történik. Ha olyan betegség áll fenn, ami orvosolható, akkor a műtétet ajánlott ennek gyógyítása után végrehajtani, ha pedig a probléma gyógyíthatatlan, akkor el kell dönteni, hogy megéri-e a beteget ivartalanítani, vagy más módszert kell választani a felesleges szaporulat megakadályozására. Az érzékszervi (fizikális) klinikai vizsgálat mellett az állatorvosok gyakran javasolnak kiegészítő klinikai vizsgálatokat. Ezeket még a legkisebb kockázat (ASA I-es besorolás) esetén is érdemes elvégeztetni, de a magasabb kockázati csoportok esetén feltétlenül gondolni kell rá, vagyis még akkor is ajánlott, ha az állat látszólag egészséges, de idős kora miatt az ASA II-es vagy magasabb kockázati csoportba sorolható. A leggyakrabban vérvizsgálatra van szükség, de az állatorvos más kiegészítő vizsgálatokat is javasolhat elvégeztetni az altatás megkezdése előtt.

A vizsgálatok végrehajtása után megbeszélik azok eredményeit a tulajdonosokkal, ami egyben alkalom a műtéttel kapcsolatos részletek előzetes tisztázására és a műtéthez társítható kiegészítő beavatkozások (pl. karomvágás, mikrochip beültetés) kiválasztására is. A praxisok többsége számos altatási protokollt alkalmaz, amelyek az állat állapota és a tulajdonos pénztárcája szerint is változhatnak. Tisztában kell lenni azzal, hogy a modern altatási eljárások mind biztonságosnak tekinthetők, de van közöttük különbség. Sok altatás történik még injekciós módszerrel, ami megbízható ugyan, de kevésbé kormányozható, vagyis a műtét során a mélysége kevésbé szabadon változtatható, mint a biztonságosabb gépi, vagyis gáz belélegeztetésével végzett (inhalációs) altatások esetén. Az állatorvosok gyakran ragaszkodnak az utóbbihoz, ha pedig a kis kockázat miatt bármelyik módszer választható, akkor a tulajdonosra bízzák a választást. Az mindenféleképpen előny, ha egy praxisnak van altatógépe, mert az akkor is javítja az altatás biztonságát, ha injekciós altatásról van szó.

A műtét napjára való felkészülés fontos eleme a koplaltatás. A felnőtt kutyákat és a macskákat általában előző nap még meg lehet vacsoráztatni, de a műtét reggelén már csak ivóvizet kaphatnak. A kölyökállatok és a felnőtt vadászgörények esetében néhány órás koplaltatás elegendő lehet. Ha a műtét után sokára kerülnek haza, akkor ajánlott valamelyik kedvenc eledelükből mellékelni egy keveset. A nyulakat pedig a legjobb koplaltatás nélkül, a saját ketrecükben, feltöltött szénaráccsal és etető-, illetve itató edényekkel műtétre vinni. Nekik ugyanis a műtét előtt és utána is enniük kell.

A megbeszélt műtét előtt időben, lehetőleg negyed órával annak kezdete előtt érkezzen, hogy elegendő idő maradjon az adminisztrációra. Az állatorvosok általában felhatalmazási nyomtatványt iratnak alá a tulajdonosokkal, ami jogi szempontból is fontos. Ebben általában kitérnek arra, hogy a műtét után az állat többé már nem tenyészthető és felhívják a figyelmet az esetleges komplikációkra és gyakran nyilatkoznia kell a tulajdonosnak, hogy nem hallgatott el a műtét szempontjából lényeges előzményeket (pl. vérzékenység). Ha az állat folyamatos gyógykezelés (pl. inzulinkezelés) alatt áll, annak beadásával kapcsolatos részleteket is előre tisztázni kell az állatorvossal.

Ezt követően általában már a tulajdonos távollétében altatják el az állatot, de néha hasznos lehet, ha az a bevezető szakaszban (legalább az előkezelések alatt) még jelen van. Az altatás általában több lépésben történik. A legtöbb esetben előkezelik az állatot, vagyis olyan nyugtató és fájdalomcsillapító készítményeket adnak neki, amelyek jobb alvást tesznek lehetővé. Ezt követően injekcióval indukálják az alvást, vagyis olyan tartós vagy rövid hatású készítményt alkalmaznak, amitől az állat elalszik. A gépi altatás során az utóbbiakat választják, légcsőtubust helyeznek az állat száján át a gégébe és a légcsőbe, amin keresztül az oxigént és az altatógázokat adagolják a beavatkozások során. Minden sebészettel foglalkozó állatorvosi praxisban külön állatorvos vagy képzett asszisztens segít az altatás kivitelezésében és az alvó állat ellenőrzésében (monitorozásában), amihez különböző eszközöket használnak. A műtétek során az állatok gyakran kapnak folyadékpótlást és a kistestűeket szükség szerint melegítik is.

A már alvó és kellően megfigyelt állatok bőrét borotválással és fertőtlenítéssel készítik elő a műtétre. Ez a sterilitás érdekében műtét által megkívántnál jóval nagyobb területet kell érintsen. Az állatot ezután egyszer használatos steril izoláló kendővel takarják le, és előkészítik a sterilen csomagolt szerszámokat és egyszer használatos eszközöket. A műtétben résztvevő személyzet megfelelő öltözékben, sapkában és maszkban, alapos bemosakodás és steril műtéti kesztyű felhúzása után vesz részt a beavatkozásban. A műtétet a bőrön ejtett metszésen keresztül végzik, amin át kiemelik az eltávolítandó szerveket, vagyis kanokban a heréket, nőstény állatokban a petefészkeket, esetleg (nyulakban mindig) a méhet is. A hímivarú állatok ivartalanítása történhet a herezacskón át, annak eltávolításával vagy anélkül, illetve a herezacskó előtt ejtett metszéssel is, ami állatfajonként, sebészenként, sőt, még esetenként is változhat. A rejtett heréjű kanokat a heredaganatok gyakoribb előfordulása és az elváltozás örökletessége miatt feltétlenül ivartalanítani kell, ami a herék helyeződése szerint történhet lágyéki és hasfalon készített sebben át. A legtöbb nőstény állatot a középvonalban ejtett seben keresztül ivartalanítják, de macskák esetében ez lehetséges horpaszmetszésen keresztül is. A lekötések és a sebek zárására használt belső varróanyagok ma már általában felszívódók. A sebzárás több rétegben történik, amiből a legkülső lehet a bőr alá rejtett (intradermális vagy szubkután) varratsor, vagy a bőrbe rakott nem felszívódó csomós vagy futó varrat is. A műtét után letakarítják a hasfalat, majd megfigyelés alatt tartják az állatot, amíg az felébred, gyakran utána is legalább néhány órára. A felesleges szenvedés megelőzése érdekében az állatok a műtét előtt, alatt és utána is kaphatnak fájdalomcsillapítót, ezért összességében kevés fájdalmat szenvednek el.

Mi a Mancsok Állatorvosi Rendelőkben olyan technikákat alkalmazunk az ivartalanítási műtétek során, amelyek a lehető legkevésbé viselik meg az állatokat. A kistestű, nem elhízott, komplikációktól mentes nőstény állatok műtéteit általában sokkal kisebb metszéssel végezzük, mint amit az endoszkópos műtétek során alkalmaznak, és előnyben részestjük a belül vezetett felszívódó varratokat, ami kényelmesebbé teszi az állatok gyógyulását és szükségtelen a varratszedés is. De más megoldások is vannak. Ha máshol operáltat, érdeklődjön a részletek után.

A megfelelő utókezelés legalább olyan fontos a műtétek sikere szempontjából, mint az előkészületek és maga az operáció. Hazaérve tegye az állatot egy tiszta, biztonságos, nyugodt helyre, ahonnan nem esik le, vagy nem lépnek rá. Igyekezzen takaróval melegen tartani, amíg kába. Ha már magához tért, itassa meg. Az egészséges felnőtt kutyák és a macskák etetésével várhat akár másnapig is, a kölykök, a vadászgörények és a nyulak viszont jobb, ha esznek a műtét után, amint lehet. Valamennyi állatnak ajánlott egyszerre keveset adni és ezt többször ismételni. Kaphat a kedvenc könnyen emészthető eledeléből, vagy valamely emésztőszervi betegeknek ajánlott, zsírszegény, könnyen emészthető és tápanyagokban gazdag táplálékból.

Legalább a varratszedésig akadályozza meg, hogy az állat a sebét nyalja. Erre többféle lehetőség van, a részleteket az állatorvossal kell megbeszélnie. A leggyakrabban műtéti gallért használnak erre a célra, de hálót és kötést is fel lehet helyezni és még sok más megoldás is lehetséges. Ha gyógyszert kell adagolni, azt az utasítás pontos betartásával végezze. Azt se engedje, hogy a lábadozó más állatokkal játsszon a műtétet követő időszakban. Legalább az első héten kerülni kell a játékot, a futkározást, az ugrálást és még a lépcsőmászást is. A lábadozó állatokat általában néhány nap múlva kontrollvizsgálatra kell vinni az állatorvoshoz, és körülbelül 10 (a körülményektől függően 7-14) nap múlva esedékes a varratszedés, ha vannak külső varratok.

Ha bármilyen problémát észlel, a legjobb, ha felhívja vagy felkeresi az állatorvosát és megbeszéli vele a dolgot.

vissza az elejéhez

Állatorvosi vizsgálatok

 

Az állatorvosi vizsgálatok szerepe kiemelkedő fontossággal bír. Az állatok egészségének védelmében a tulajdonos mellett a legfontosabb szerepet az állatorvosi gyógyító-megelőző munka játssza, ami több elemből áll, de az egyik legfontosabb része az állatorvosi vizsgálat. Az szinte mindenki számára nyilvánvaló, hogy az otthon felismert beteg állatok állatorvosi vizsgálata nélkülözhetetlen, ahogy a megelőző beavatkozásokat is általában állatorvossal végeztetik el, de Magyarországon az állatorvosi vizsgálatokat ma még szinte kizárólag a gyógyító munka részének tekintik. Ennek ellenére az egészségesnek tűnő állatok rendszeres állatorvosi vizsgálata a megelőző állatorvosi tevékenység fontos része, mert jelentős szerepet játszik a betegségek megelőzésében és azok korai felismerésében is. Ezeket a vizsgálatokat szokás szűrő, egészséges vagy jóléti (wellness) vizsgálatoknak is nevezni, vagyis a magyar nyelvben valójában nincsen általánosan használt elnevezésük sem. Ennek ellenére a legtöbb állatorvosi praxis nálunk is ajánlja ezt a szolgáltatást, és a színvonalas ellátást nyújtó praxisokban hosszú ideje természetes, hogy minden vizit, védőoltás és egyéb beavatkozás alkalmával megvizsgálják az állatot.

Az állatoknak legalább két olyan tulajdonságuk van, ami aláhúzza a rendszeres állatorvosi vizsgálat fontosságát. Az egyik az, hogy nem beszélnek és gyakran más módon sem jelzik, vagyis elrejtik a problémáikat, ezért a lassan kialakuló és tartósan fennálló megbetegedésekről sokszor későn szerez tudomást a tulajdonosuk. Az állattal együtt élő személyeknek vannak bizonyos benyomásai az állat egészségi állapotával kapcsolatban, hiszen látják a viselkedését, az étvágyát, a vízfogyasztását és számos más egyéb jelet is észrevehetnek, de ez koránt sem jelenti azt, hogy a problémákra időben fény derül. Gyakran előfordul, hogy lustaságnak, az időjárás változásának vagy a korosodásnak tudják be az észlelt tüneteket. Ha viszont rendszeresen megvizsgáltatják állatorvossal is az állatot, és ez a vizsgálat kellően alapos, az adott korosztály körében gyakori rejtett betegségek felderítésére irányuló kiegészítő vizsgáló eljárásokkal együtt hajtják végre, akkor jó esély van arra, hogy időben, vagyis a még kezelhető szakaszában ismerik fel a betegségeket. Ezért legalább évente minden állatot meg kell vizsgáltatni állatorvossal.

A társállatok másik jellegzetessége pedig az, hogy gyorsabban öregszenek nálunk. Az öregedés folyamatát az állatok esetében is több tényező befolyásolja, mint a faj, a fajta és a testméret, valamint a táplálás és a tartáskörülmények. A legtöbb kistestű kutya 15 évet is megél, addig a közepes és a nagytestűek átlagos élettartama 10-14 év csupán, az óriás fajtáké pedig még ennél is rövidebb lehet. A macskák átlagosan 12–16, a vadászgörények 6-10, a házinyulak pedig 5-8 évet élnek. Ezért állatfajonként különböző számítási módokat találtak ki arra, hogy 1 év valamelyik társállat életében hány emberi évnek felel meg, de a megítélésünk szerint mindez meglehetősen irreleváns, a lényeg ugyanis abban áll, hogy az állatok nem emberek, gyorsabban öregednek nálunk, ezért fajtól függően 1-2 éves korukra általában már felnőttek és 5-10 éves korukra már idősnek számítanak. Ezért ha évente kerülnek állatorvos elé, az olyan, mintha bennünket 5-10 évente látna orvos. Márpedig ennyi időnként nekünk is szükségünk van kivizsgálásra, annak ellenére, hogy mi képesek vagyunk azonnal jelezni és részletesen elmondani a problémáinkat.

A rendszeres állatorvosi vizsgálatokra tehát akkor is sort kell keríteni, ha semmilyen panasz nincs az állat egészségi állapotával kapcsolatban, hiszen éppen azokat a problémákat igyekszünk kiszűrni vele, amelyek rejtve maradnak. A vizsgálatok célja ugyanis az, hogy feltárja az állat megbetegedéseit, a tartási, a takarmányozási és a viselkedési problémákat, valamint beütemezzék az egészség megőrzése érdekében szükséges további megelőző beavatkozásokat.

Sajnos az ismétlődő gazdasági problémák miatt az állattartók egyre kevesebbet fordulnak a kedvenceikkel állatorvoshoz, ami valójában ellentétes a gazdasági érdekeikkel. Egyrészt a betegségeket olcsóbb megelőzni, mint kezeltetni, másrészt a későn felfedezett problémák kezelése is drágább. Emiatt éppen az egészségesnek tűnő állatok rendszeres állatorvosi vizsgálata marad el a leggyakrabban. Tovább rontja a helyzetet az, hogy sokan Dr. Google segítségére hagyatkoznak ahelyett, hogy időben szakemberhez fordulnának a beteg állatokkal. Magyar adatokkal nem rendelkezünk, de amerikai vizsgálatok szerint a tulajdonosok 39%-a keres tanácsot az interneten abban a hiszemben, hogy az képes helyettesíteni az állatorvosi vizsgálatot. Mivel ez nem így van, ők is számíthatnak arra, hogy mindez ijelentős költségnövekedéshez vezet. Vagyis gyakran a spórolás kerül a legtöbbe.

 

Az állatorvosi vizsgálatok megtervezése

Több tényező is befolyásolhatja, hogy a vizsgálatokra milyen időközönként van szükség és mit értünk alatta, vagyis pontosan milyen kiegészítő vizsgálóeljárásokra kerüljön sor. A gyakoriság vonatkozásában azt tekinthetjük mérvadónak, hogy milyen idős az állat és milyen az egészségi állapota. A kölyökállatokat többször látja állatorvos. A magukra valamit adó tenyésztők megvizsgáltatják az almokat, a tudatos vásárlóknak is az első dolga, hogy állatorvoshoz vigyék az újjonnan beszzerzett társállatokat. Ezt követően az az alapimmunizálások és az ivartalanítás miatt is több állatorvosi vizsgálaton esnek át, de nagyjából fél éves kortól jelentősen csökken a megelőző beavatkozások intenzitása. Ekkortól kell tudatosan arra törekedni, hogy a fiatal és a felnőtt állatok évente legalább egy alkalommal alapos vizsgálat céljából állatorvoshoz kerüljenek akkor is, ha látszólag nincsen velük semmilyen egészségügyi vagy más probléma. Ez azonban nem elegendő az idős és az ismert betegségben szenvedő állatok számára. Ezeket legalább félévente, illetve a betegség jellegétől függően ennél sűrűbben kell vizsgálatra vinni. Erről az állatorvos ad tájékoztatást.

Mivel a vizsgálatok vonatkozásában ma már a lehetőségek és vele a költségek felső határa is szinte a csillagos ég, ezért azok terjedelmére a legfontosabb alapelv az ésszerűség. Nincs értelme mindenkit MRI vagy CT vizsgálatra küldeni, csak azért, mert aezek az állategészségügyben ma elérhető legfejlettebb képalkotó vizsgálatok, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb állat számára ez felesleges. Ma már azzal is pontosan tisztában vagyunk, hogy a különböző életszakaszokban más és más rejtett vagy manifeszt betegségek a jellemzők, és ezek előfordulásának gyakorisága is ismert. Emellett ma már azt is pontosan tudjuk, hogy ezeket a betegségeket milyen módon, vagyis mely vizsgálóeljárásokkal lehet a legnagyobb valószínűséggel felderíteni. Vagyis meglehetősen pontos adatokkal rendelkezünk arról, hogy milyen probléma gyakori az adott fajtához tartozö, adott ivarú és éeltkorú állatban, valamint ismert az is, hogy ezek mely vizsgálómódszerekkel mutathatók ki biztosan. Ezek eredője egyfajta ésszerűségi sorrend, amit a legtöbb állatorvosi praxis érvényesít az ajánlásaiban. A legtöbb esetben az alábbi három vizsgálóeljárás képezi az alapot:

  • kórelőzmény felállítása és állatorvosi fizikális vizsgálat

  • alapvető labordiagnosztikai vizsgálatok (hematológiai vérvizsgálat, biokémiai vérvizsgálat, vizeletvizsgálat)

  • alapvető képalkotási vizsgálatok (röntgenvizsgálat, ultrahangvizsgálat)

A legtöbb állatorvosi praxis arra törekszik, hogy a felsorolt vizsgálóeljárások mindegyikét fel tudja ajánlani az ügyfelei számára, hiszen aligha nevezhető modern praxisnak az, amelyik ezeket nem alkalmazza, hiszen mindegyikre szükség van. Az egyes vizsgálóeljárások ugyanis nem csereszavatosak. Ahogy nem hagyható el a kórelőzmény felvétele vagy az alapos fizikális vizsgálat, ugyanúgy nem helyettesíti a vérvizsgálat a vizeletvizsgálatot, hiszen mindkettőre szükség van. Egy röntgenberendezés beállítása és üzemben tartása rendkívül költséges, de mégis szükség van rá, hiszen sok olyan részlet vizsgálható a segítségével, amelyek ultrahagvizsgálattal nem, és fordítva. Ezért a praxisok igyekeznek maguk megoldani ezeket a vizsgálatokat, vagy lehetővé tenni az ügyfeleik számára házon kívül (máshol található laboratóriumban, másik állatorvosi praxisban) elvégeztetni azokat. A lényeg az, hogy a leginkább valószínűsíthető, vagyis az adott állatfaj egyes korcsoportjaiban gyakran észlelt betegségek diagnosztikájára fel legyenek készülve, vagyis ismerjék az egyes fajok, fajták, nemek és korcsoportok körében, sőt, az adott területen gyakran előforduló problémákat és rendelkezzenek azok feltárására alkalmas megoldásokkal. A legtöbb állatorvosi praxis olyan csomagokat ajánl az ügyfelei számára, amelyeket a különböző kockázati csoportok számára állítottak össze.

 

Az állatorvosi vizsgálatok menete

A vizsgálatok időigényesek, ezért azokra általában előre be kell jelentkezni. Készüljön fel arra, hogy a bejelentkezéskor a recepciós kérdéseket tesz fel. Ilyen lehet:

  • az ügyfél (az állat tulajdonosa, vagy a segítséget kérő személy) neve és telefonszáma

  • az állat faja, kora és ivara

  • a vizit célja

  • az állat állapota és az észlelt elváltozások

  • az érkezés várható ideje

Vannak olyan kiegészítő vizsgálatok (pl. vérvétel, hasi ultrahangvizsgálat), amelyek előzetes koplaltatást igényelnek. Ennek szükségességét és hosszát ajánlott előre tisztázni.

A vizsgálat az előzményi adatok felvételével kezdődik. Tisztázni kell, hogy észlelt-e a tulajdonos tüneteket, milyen súlyosabb betegségeken esett már át és milyen körülmények között él az állat. Ilyenkor érdemes felhívni a figyelmét arra, ha a tulajdonos bármilyen eltérést vagy szokatlan jelenséget tapasztalt az állattal kapcsolatban, hiszen ő látja az étvágyban és a vízfogyasztásban beállt változásokat, az állat testtömegének változásait, a kedélyállapotát, a mozgását, a bélsár és a vizeletürítését, a hányást és a köhögést is. Természetesen minden más jelenséget is érdemes megemlíteni, amit akár gyanúsnak, akár szokatlannak talál.

Ezt követi a fizikális vizsgálat, amit neveznek érzékszervi vizsgálatnak is, hiszen ilyenkor az állatorvos az érzékszervei segítségével megnézi, áttapogatja és meghallgatja az állatot. A vizsgálat során egyrészt az állat általános állapotát igyekszik megítélni, másrészt megpróbálja az egyes szervek és szervrendszerek esetleges elváltozásait feltárni.

Az állatorvos először megtekinti az állatot, benyomást szerez annak általános állapotáról, a mozgásáról és a viselkedéséről is. Megnézi az állat bőrét és szőrét, különös figyelmet fordítva a testnyílások környékére. Megnézi a szemeit, váladékot, kipirultságot, sápadtságot, valamint a különböző törőközegek átlátszóságát figyelve. Beletekint a hallójáratok látható részébe, ahol kipirultságot és váladékot keres. A húsevőknél minden esetben igyekszik alaposan átvizsgálni a fogazatot, a fogínyt és a nyelvet is, a nyulaknál pedig a metszőfogakat, illetve étvágyzavar esetén egy alkalmas eszköz segítségével a zápfogakat is megtekinti.

Közben áttapintja a test felületét, az izmok és a csontozat alaki eltéréseit és fájdalmat, a bőrben és a bőr alatt található duzzanatokat és göböket keresve, és a tapintható nyirokcsomókat is ellenőrizve. Áttapintja a hasüreget, közben figyeli a különböző szervek méretét, alakját és fájdalmasságát.

Megfigyeli az állat légzését és a mellkason hallgatózással győződik meg a légzési és a szívhangok milyenségéről.

A felsoroltak mellett megmérik az állat testsúlyát és testhőmérsékletét, megvizsgálják a légzését és a pulzusát is.

Ezt követően kiegészítő vizsgálatokat, leggyakrabban vérvizsgálatot javasolhat. Hozzátartozik az állapotfelméréshez az észlelt problémák kezelése, az aktuális tartási, táplálási, nevelési és küllemápolási kérdések megbeszélése, valamint a szükséges egyéb megelőző beavatkozások (pl. védőoltások, féreghajtások) végrehajtása is. A modern állatorvosi gyakorlatban olyasmi, hogy vizsgálat nélküli védőoltás szinte már elképzelhetetlen, a hangsúly egyre inkább a vizsgálatok irányába tolódik el.

Az idős állatok rendszeres, legalább félévenkénti állatorvosi vizsgálatát mindig érdemes bizonyos kiegészítő szűrővizsgálatokkal összekötni, vagyis évente legalább egy vizeletvizsgálatot és vérvizsgálatot is végeztetni, mert csak ezek segítségével tárhatók fel időben, vagyis még a kezelhető stádiumban az idős korban gyakori, de gyakran rejtett problémák. Általában a pajzsmirigy hormonok vizsgálatára is sor kerül, mert ezek adják a kutyák és macskák hormonális megbetegedéseinek a többségét. A fogászati és mellkasi a röntgenvizsgálat, valamint a szív és a hasüregi szervek ultrahangvizsgálata is hasznos kiegészítő.

 

Az állatorvos kiválasztása

Egy új társállat beszerzése esetén a legelső ajánlott lépés egy megbízható állatorvos felkeresése, ezért minden állattartónak állatorvost választania. A társállatokkal való hosszú és harmonikus együttélés egyik legalapvetőbb feltétele ugyanis a megfelelő állatorvosi ellátás.

Az állatorvosi ellátás rendszere Magyarországon egy jelentős átalakulási folyamatban van. Emiatt e sorok megírásakor nagyon sokféle állatorvosi praxisokkal lehet találkozni. Ez különösen megnehezíti a választást. Az állattartók, amikor a különböző lehetőségek közül választanak, sokféle szempontot vesznek figyelembe, de még a legtudatosabb választás esetén is nehéz feladat kívülről megítélni egy praxis nyújtotta ellátás színvonalát, pláne előre.

Elöljáróban érdemes tisztázni, hogy az állatorvosi praxis és az állatorvos nem azonos fogalmak. Az állatorvosi praxis mindazon személyi és tárgyi feltételek összessége, amelyek szerepet játszanak a gyógyító-megelőző munkában, vagyis az egész rendelő, szakrendelő vagy állatkórház, annak minden felszerelése és munkatársa. Az állatorvos viszont egy szakember, aki mindig egy praxis keretein belül végzi a munkáját. Ezért más elvárásokat kell támasztani a praxissal, mint az állatorvossal, illetve az ellátásban közreműködő többi személlyel szemben, akiknek a munkája, természetesen, sokat nyom a latba.

Arra a kérdésre, hogy mi jellemez egy jó állatorvosi praxist, csakis összetett válasz dható. Egy praxist ugyanis a megfelelő személyi és tárgyi feltételek mellett a jó irányítás (ma divatos kifejezéssel: a praxismanagement) tesz megfelelővé. Ezeket érdemes egyesével górcső alá venni.

Az állatorvosi praxisok megítélésének fontosabb szempontjai:

  1. Állatorvosok. Előnyösnek tekinthető, ha egy praxis több állatorvost alkalmaz, mert ez magasabb szintű szakmai munkát tesz lehetővé. Egy állatorvos is lehet nagyon jól képzett és gyakorlott a különböző diagnosztikai és terápiás eljárásokban, mégis egyedül kevésbé képes a szakma fejlődését követni, szélesíteni az ellátás körét, szakosodni, felismerni és kiküszöbölni a hibákat, és folyamatosan az ügyfelek rendelkezésére állni. Több együtt dolgozó állatorvos könnyebben megvalósíthatja ezeket.

  2. Asszisztensek. Szintén előnyös, ha egy praxisban az állatorvosok mellett legalább ugyanannyi asszisztens dolgozik. Állatorvosi asszisztensnek tekintjük mindazokat a személyeket, akik az állatorvosok mellett a praxisokban dolgoznak, vagyis részt vesznek a praxis munkájában, de nem rendelkeznek állatorvosi diplomával. Ilyenek a praxist adminisztratív működését az árubeszerzéstől a szabadságok beosztásáig irányító személy (praxismanager), a váróban az ügyfeleket fogadó és segítő recepciósok, a betegek állatorvosi ellátásban közvetlen szerepet játszó ápolók (szakképzett vagy betanított szaksegédek, felcserek stb.), valamint a kisegítő személyzet (pl. a takarítók, kozmetikusok, kennelfelügyelők) is. A hiányukban az állatorvosoknak kell ellátniuk a feladataikat, vagyis az adminisztratív munkától a takarításig mindent, ami megakadályozza, hogy a teljes munkaidejükben kizárólag szakmai kérdésekre koncentráljanak. Ezért általában jobban működnek azok a praxisok, ahol megfelelő asszisztencia segíti az állatorvosokat.

  3. Szervezettség. A jó praxis eredményessége a színvonalas szervezés eredménye is. A telefont recepciós kezeli, aki általában nem szakember, de képes a nem szakmai kérdésekre válaszolni. Az ügyfeleket is ő fogadja, segít a még nyitott kérdéseket tisztázni, és mindezzel lehetővé teszi, hogy az állatorvosok és az ápolók a betegek ellátásával foglalkozzanak. A kisebb praxisokban a recepciósok az ápoló szerepét is betölthetik, vagyis részt vehetnek a betegek vizsgálatában és kezelésében, ha arra szükség van (pl. segítenek a gyógyszerbeadásban vagy a vérvételben). Az ápolók a belső munkákban segítenek, vagyis a betegek ellátásában, a szakvizsgálatok elvégzésében és a műtétekben, valamint az ezekre való felkészülésben (pl. sterilizálásban). Az állatorvosok pedig a gyógyító-megelőző munkára koncentrálnak. Sok további részlet tanúskodhat még a jó szervezettségről, így pl. az, ha a praxisban van bejelentkezési lehetőség, kielégítő a tisztaság, és ha értesítést küldenek, ha esedékes az állat következő vizsgálata vagy védőoltása.

  4. Elérhetőség. Jó, ha a praxis könnyen elérhető, vagyis egy sétányi távolságon belül van a lakásától, vagy megközelíthető tömegközlekedési eszközökkel, illetve elegendő parkolási lehetőség áll rendelkezésre a közelében. Emellett fontos, hogy a látogatásra leginkább alkalmas időszakokban, vagyis hétköznapokon az esti órákban, esetleg a hétvégéken is nyitva legyen. A nagyobbaktól elvárható, hogy az év minden napján nyitva tartsanak, akár a nap 24 órájában. A kisebbek pedig biztosítsanak alternatív ellátási lehetőséget a zárvatartás ideje alatt az ügyfeleik számára.

  5. Odaadás. Mindenki olyan praxist igyekszik választani, ahol kellő odaadással foglalkoznak a betegekkel, vagyis a felkészültség és a felszereltség mellett fontos az is, hogy jól bánjanak az állatokkal. Kevésbé nyilvánvaló, de hasonlóan fontos a kommunikáció színvonala, hiszen tájékoztatni kell az ügyfeleket a szükséges megelőző, diagnosztikai vagy terápiás beavatkozásokkal kapcsolatban. Ez ugyanolyan fontos, mint az ellátás dzínvonala és gondossága, de éppen a legjobb praxisokban áll a leginkább korlátozott idő rendelkezésre, ezért sok praxis a szóbeli tájékoztatás mellett írásos szóróanyagokkal és részletes honlappal is igyekszik az ügyfelei rendelkezésére állni.

  6. Felszereltség. Legyen a praxis jól felszerelt, vagyis rendelkezzen a szokásos diagnosztikai és terápiás beavatkozások (a betegvizsgálattól a fogászati ellátásig, az ivartalanítástól az életmentő beavatkozásokig) ellátásához szükséges felszereléssel. Ide tartozik a számítógépes nyilvántartás, alapvető a röntgenberendezés és Magyarországon a diagnosztikai ultrahang is, legalább alapvető helyszíni diagnosztikai laborháttér és kapcsolat a teljes körű háttérhálózattal, egy megfelelően felszerelt (altatógéppel és betegmegfigyelővel ellátott) műtő, kórházrészleg (legalább néhány ketreccel), és emellett egy nagy és állandóan frissített szakkönyvtár is.

  7. Szolgáltatások. A jó állatorvosi praxissal szemben alapvető elvárás, hogy megfelelő színvonalon és kör ben nyújtsán ellátást. Ez azt jelenti, hogy az ellátott állatfajok vonatkozásában legyen képes minden alapvető szolgáltatásra, amire az állatokn ak szükségük van. Ez az állatorvoslásban a leginkább azt jelenti, hogy a praxis elfogadható szintű ellátásra képes a megelőzés, a diagnosztika és a gyógykezelés terén. Ha valahol nem végeznek parazitológiai bélsárvizsgálatot, nem ellenőrzik a betegek fogazatát, vagy nincs lehetőség a műtétekre, az a praxis képtelen a teljes körű betegellátásra. Emellett a legtöbb praxis a szorosan vett állategészségügyi ellátás mellett kiegészítő szolgáltatásokat is nyújt az ügyfeleinek, vagyis helyben kiszolgáltatja ki a rendelt gyógyszereket, forgalmaz tápokat, gyógytápokat és felszerelési cikkeket, esetleg kozmetikai vagy kiképzési szolgáltatást, illetve panzióztatást is nyújt.

  8. Hírnév. A választásban komoly segítség lehet a hírnév is. Kérdezze meg a barátait és a környéken lakókat, hogy melyik praxisban bíznak. Sokat nyomhat a latba a tenyésztői szervezetek, az állatvédők, a kiképzők, a kozmetikusok és a kereskedők véleménye is. Ha költözik, megkérdezheti az addigi állatorvosát is, hátha ismeri az új környéken a praxisokat. Arra persze vigyázzon, hogy ne dőljön be a „legjobb praxisok” internetes listáknak, ezekbe bárki bekerülhet, akinek jó kapcsolatai vannak vagy megszervezi a szavazókat. De mind a pozitív, mind pedig a negatív tapasztalatok megítélésével legyen óvatos, egy nem számít, inkább az alapján döntsön, ha az egyikből sok van.

  9. Ár. Sokan nem a felsoroltak, hanem az ár alapján választanak, sőt, még a praxisról alkotott véleményüket is egyedül arra alapozzák, hogy milyen olcsó ellátást kaptak. Pedig egyetlen olcsó praxis sem szolgáltathat jól tartósan. Ennek az ellenkezője sem igaz, vagyis ami drága, az lehet rossz. Az árakról érdemes tudni, hogy az állatorvosi praxisok erős piaci versenyben dolgoznak, aminek sajátos törvényszerűségei vannak, ezért a különböző beavatkozások átlagos ára inkább nyomott. Aki szembesült már a saját ellátásával kapcsolatos számlákkal, az meggyőződhetett róla, hogy az állategészségügy ugyanazt a szolgáltatást töredék áron biztosítja. Az árképzés gyakorlatilag azon alapszik, hogy mennyi az adott ellátás általános és közvetlen költsége. Ilyenek az ellátás idejére eső általános kiadások, a közüzemi díjak, a karbantartás, a könyvelő, az üzemi orvosi ellátás, a továbbképzések, a különböző járulékok és adók, a munkavédelmi, tűzvédelmi és egyéb szakhatósági előírások betartásával járó költségek, az adott ellátáshoz közvetlenül kapcsolható munkabér, gyógyszer, kötszer, röntgenfilm és az ellátás során felhasznált egyéb anyagok ára. Így ha csak öt percet elbeszélget az állatorvossal, az is jelentős költséggel jár, mégsem szeretne fizetni érte. Az árakból csak úgy lehet engedni, ha a színvonalból is engednek, vagyis elhagynak ezt-azt. Nem tartanak alkalmazottakat, olcsóbb altatást, anyagokat és gyógyszereket használnak, kevesebbet költenek diagnosztikai és terápiás felszerelésekre, karbantartásra, takarításra és továbbképzésre is. Ezzel csökken a színvonal, hiszen a fejlődés inkább állandó fejlesztést igényel. Aki megáll, az lemarad, aki pedig lemarad, az a feltételek hiányában nem nyújthat jó ellátást. Aki hihetetlenül olcsó szolgáltatást vesz igénybe, az igénytelenséget támogatja. A másik oldalról viszont a csillogás sem fontos. Ezért a leghelyesebb, ha nem egyedül az ár, hanem az árarányos minőség alapján választ. De a minőség legyen a döntő!

  10. Internetes oldalak, fizetett kiadványok. Ezek figyelembevétele még az olcsóság keresésénél is rosszabb ötlet. Az interneten és a kiadványokban megjelenő "ajánlott", "megbízható", "kiváló" vagy éppen "csodálatos" állatorvosok listája mindig azokat az állatorvosokat sorolja, akik fizettek ezért. Márpedig csak a gyengén teljesítő praxisok hajlandók pénzt kiadni ilyesmire, a jók nem szorulnak rá. A Google pontszámok sem feltétlenül mérvadók. A jó praxisok ügyfelei általában 5 csillagot adnak, de azok, akik csak beestek és sokat kellett várniuk az ellátásra, mert nem jelentkeztek be, vagy be sem jutnak, mert olyan nagy a praxis forgalma, azok egészen biztosan 1 csillagra értékelik majd. Így a 100%-os 5 csillagos minősítés jelentheti azt, hogy az adott praxisban nagyon olcsón kap bejelentkezés nélkül is gyenge minőségű ellátást, hiszen sokak számára az, ami olcsó, csak jó lehet.

Ha sikerült választania az állatorvost, próbálja ki! Keresse fel a praxist egy vizsgálatot is magában foglaló beavatkozás (kisebb probléma vagy védőoltás) céljából, és személyesen győződjön meg arról, hogy megfelel-e az elvárásainak? Figyelje, hogyan bánnak az állattal és mennyire alapos a vizsgálat? Kérdezzen bátran, de ne feledje, hogy éppen a jó praxisokban nem érnek rá hosszasan elbeszélgetni Önnel, ezért koncentráljon a legfontosabbakra. Ha a tapasztalatai alapján nem bízik meg a praxisban, keressen másikat. A zsúfolt és a hosszú várakozás ne riassza el. Inkább érdeklődjön a recepcióstól, hogy melyek a kisebb forgalmú időszakok és a továbbiakban igyekezzen ilyenkor felkeresni a praxist. A praxisok forgalma meglehetősen változó, ahol este sorban állnak, reggel panghat az ürességtől a váró. Még a bejelentkezési lehetőséget biztosító praxisokban is előfordulhat csúszás, mert sok ügyfél gondolja úgy, hogy neki nem kell bejelentkeznie vagy korlátlan idő áll a rendelkezésére, máskor egy életmentő sürgős beavatkozás miatt csúszhat a rendelés, de a legtöbb praxis igyekszik tartani az időpontokat.

A praxisokban dolgozó állatorvosok és a személyzet többi tagjával kapcsolatban legyen megértőbb, mint a praxis vonatkozásában. Ők azok, akik általában valóban a lelküket teszik ki a betegek ellátása érdekében. Nagy nyomás alatt dolgoznak, mert óriási felelősség nyomja a vállukat és az ügyfelek egy része nehezíti a munkájukat. Mindezt nagyon nehéz napról napra kezelni, és elölről kezdeni. Az állatorvosi rendelők munkatársai ezért állandó stressz hatás alatt dolgoznak, de a munkájukat mégis rendkívüli önfeláldozással végzik, amibe gyakran idő előtt bele is betegednek. Aligha marad meg ezen a pályán olyan, akit nem a szeretet és a segíteni akarás hajt!

Az állatorvosok felelőssége természetesen a legnagyobb a munkatársak közül. Az emberek olykor játszi könnyedséggel jelentik ki róluk, hogy jók, vagy rosszak, pedig aki állatorvos, az bekerült egy túljelentkezett egyetemre, iszonyatosan nagy tudásanyagot kellett elsajátítania, és végül olyan diplomát szerzett, amit nem csak elfogadnak Európában, de sok magyar állatorvos sikere bizonyítja a hazai képzés kiváló színvonalat. A különbség ugyanis nem abban áll, hogy külföldön jobbak az állatorvosok, hanem abban, hogy ott a praxisok helyzete gyökeresen más. Ez jobban elősegíti a szakmai fejlődést és a magas ellátási színvonalat. Ezért is tanácsos a kiválasztás során a praxis nyújtotta körülményekre koncentrálni, mert az itthon is meghatározza a benne dolgozók lehetőségeit.

vissza az elejéhez

 

Tartós egyedi megjelölés

 

Az egyedi megjelölés sokak számára nem fér bele az egészségvédelemről alkotott képbe, pedig sok állat életét menti meg, ezért ez is a feltétlenül ajánlott egészségvédelmi beavatkozások közé tartozik. A társállatok mintegy egyharmada szökik el hosszabb időre az élete során, és ezek többsége soha sem tér haza. Csak a megbízható egyedi megjelölés segíthet ezen.

Korábban a nyakörvre akasztható biléták használata terjedt el a kisállatok egyedi jelölésére. Az előbbieket elsőként Magyarországon vezették be a kutyák veszettség elleni védőoltások igazolására, ami gyors eredményt hozott a kutyák közt terjedő városi (urbánus) veszettség felszámolásában, ezért a legtöbb fejlett országban átvették ezt a módszert, és használják még ma is. A biléta neve nálunk „ebvédjegy” volt és évente változó alakban és színben készült. Ma is sokféle biléta kapható, amelyekbe gyakran egyedi információkat lehet begravíroztatni. Ezek előnye, hogy tartósak és mindenki láthatja, de a nyakörvvel együtt könnyen eltávolíthatók vagy elveszíthetők. A tetoválás pedig fájdalmas és gyakran olvashatatlan is. Az állatok fülébe vagy egyéb testrészeibe csíptetett jelzőtáblácskák (krotália) és a lábgyűrűk sem alkalmasak a kisállatok tartós és biztonságos megjelölésére.

Ma már minden fajnál kiszorította a mikrochip a tetoválást és az egyéb külső jelöléseket. A mikrochip egy parányi eszköz, amit az állatorvosok egy vastag tűvel (applikátor) ültetnek be az állatok bőre alá. Műholdas nyomkövetést ez sem tesz lehetővé, de ha megfelelő rádióhullámokat kibocsátó leolvasóval közelítenek felé, illetve a megjelölt állathoz, akkor egy egyedi, 15 számjegyből álló számkódot lehet leolvasni belőle. Ehhez közel kell tenni a leolvasót az állat bőréhez, de mivel mindenki tudja, hogy a Magyarországon beültetett mikrochipeket a nyak baloldalának bőre alatt kell keresni, viszonylag könnyű megtalálni őket.

A beültetést végző állatorvos központi nyilvántartásba tudja venni a mikrochip számát és a tulajdonos legfontosabb adatait (pl. telefonszám, email cím), amelyek kezeléséhez a tulajdonos írásban hozzájárul. Bárki megnézheti az interneten keresztül, hogy szerepel-e a kérdéses chipszámú állat, de a tulajdonos által engedélyezett személyes adatokat kizárólag az állatorvosok és a hatóság tekintheti meg. Minden állatorvosnak van hozzáférési joga, ezért ha egy mikrochippel jelzett állatot találnak, és azt elviszik az állatorvoshoz, akkor az leolvassa az állat chipszámát és megkeresheti a nyilvántartásban a tulajdonos adatait, akit értesít az állata megtalálásáról. A rendszer egyszerű és jól működik, minden állatorvosi rendelő sok talált állatot juttat így haza, vagyis a regisztrált chippel ellátott állatok hazatalálhatnak. A nyilvántartás nélkül viszont meglehetősen haszontalan a mikrochip, mert egy hosszú számsor csupán, vagyis a megtaláló nem tudja meg, hogy kié is az állat. Ezért a legjobb, amit tehet, ha elláttatja mikrochippel az állatát és kamarai nyilvántartásba veteti az adatokat. Jelenleg ez az egy az adatvédelmi elő írásoknak is megfelelő nyilvántartás létezik Magyarországon. Az állam azt tervezi, hogy az ebek kötelező mikrochipes megjelölésének bevezetésekor egy második nyilvántartási rendszert hoz létre. Ez nem biztos, hogy jó ötlet, hiszen a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy minél több nyilvántartás van, annál kevesebbet érnek, vagyis a több nyilvántartás rontja a rendszer hatásfokát.

A kutyák esetében jogszabályi kötelezettség a mikrochip beültetése. Kevesen tudják, hogy ezt a kutya átruházása (eladása, ajándékba adása) előtt kell elvégezni és az átadó feladata. Sokszor mégis elmarad. Ha mikrochip nélküli kutyát ajánlanak eladásra, akkor legyen óvatos, mert lehet lopott és az a tenyésztő, aki ezen spórol, az biztosan spórol máson is. Egy mikrochip beültetése és annak regisztrálása a központi nyilvántartásban ugyanis viszonylag csekély költséggel jár. Maga a beavatkozás csupán néhány percig tart és elvileg valamennyi kisállatokkal foglalkozó praxis technikailag készen áll az elvégzésére.

Az európai Állatútlevél kiváltásához és a húsevő állatok Unión belüli szállításához szintén kötelező a mikrochip.

Maga a mikrochip veszélytelen az állatra nézve. Csupán egyszer kell behelyezni, amit a legtöbb állat észre sem vesz. A chip nem tartalmaz energiaforrást, magától nem sugároz információkat, így nem árt az állatnak. A kijáró macskák és a kertes házban tartott kutyák esetében további előnyt is jelenthet egy mikrochip beültetése, mert ma már kapható olyan ajtó, amelyik el van látva leolvasóval és kizárólag a rögzített mikrochip számú állatot vagy állatokat engedi be a lakásba.

Van egy további állatjelölési módszer, ami a fejlett állatvédelemmel rendelkező országokban használatos. Arról van szó, hogy az elvadult, vagyis befogadásra alkalmatlan, emberhez nem szocializált macskákat befogják, szűrik, ivartalanítják és oltják, majd visszahelyezik. Az ilyen macskáknak levágják az egyik fülhegyét, hogy messziről is látható legyen, hogy már ivartalanítva van, vagyis etethető. A nem ivartalanított elvadult macskák etetése viszont veszélyes, mert addig szaporodnak, amíg enni adnak, hozzájárulva a felesleges szaporulat tömeges pusztulásához. Sajnos Magyarországon ez az állatvédelmi törvénybe ütközik, emiatt a már ivartalanított macskákat újra és újra befogják és elaltatják. Jobb esetben ekkor kiderül, hogy már műtötték, rosszabb esetben csak akkor, amikor már operálják. Ezért az elvadult macskák fülhegyének levágása jelentős állatvédelmi előnyökkel járna.

vissza az elejéhez

 

Megtakarítási lehetőségek

 

Az olcsóságra való törekvés gyakran veszélyezteti az állatokat. Ugyanakkor sok állattartó rendelkezik korlátozott anyagi lehetőséggel, ezért érdemes szót ejteni arról, hogy milyen takarékossági megoldásokkal élhetnek anélkül, hogy túl nagy kockázatot vállalnának. Mivel az állattartók ma a legtöbbet sorrendben az állatuk takarmányozásra, a tartáskörülmények kialakítására és fenntartására, valamint az egészségügyi ellátására költenek a legtöbbet, ezért mi is ebben a sorrendben tárgyaljuk a lehetőségeket.

Az állattartók a takarmányokra költenek a legtöbbet. Ennek során különböző megfontolásokból sokféleképpen igyekeznek etetni az állataikat. Azok, akik takarékoskodni akarnak, sokféle ajánlás közül választhatnak, amiatt van köztük olyan, aki ételmaradékot etet, vagy maga főz az állatnak, mások pedig vagy az olcsó tápokat, vagy éppen a legjobbat részesítik előnyben. Mi az utóbbit tanácsoljuk. A sorozatban külön könyvet szentelünk a takarmányozás kérdéseinek, amiben bemutatjuk, hogy az ételmaradék esetésének milyen sok káros következménye van, ezért jó esély van arra, hogy a vele etetett állat idő előtt megbetegszik, ami jelentős kiadásokat generálhat. Ez tehát mindenféleképpen kerülendő. Az állat számára házilag összeállított táplálék ennél sokkal jobb megoldás, de ugyanakkor munkaigényes, és ha valóban ki akarják elégíteni az állat igényeit, akkor drága is. Az olcsó tápok etetése sem számít bűnnek, hiszen a szabványok mindre egyformán vonatkoznak, ami garantálja, hogy egyik táp nem tartalmaz káros összetevőket és mind megfelel az állatok igényeinek, de tisztában kell lenni azzal is, hogy ez sem a legjobb spórolás, hiszen az olcsó tápok olcsó alapanyagokból és adalékanyagokból készülnek, aminek következtében általában többel kell fogyasszanak belőle az állatok, emellett a tartós etetésüknek gyakran egészségügyi következményei is vannak, ami szintén jelentős többletkiadást eredményezhet. A legolcsóbb megoldás mindig a prémium minőségű tápok ésszerű etetése. Természetesen ezek sem lehetnek tökéletesek, a gyártók folyamatosan fejlesztik a receptúrákat, de az tagadhatatlan, hogy jobb életminőséghez és egészségi állapothoz segítenek, ami jelentősen csökkentheti az egészségügyi kiadásokat. További előnyük, hogy általában kevesebbet igényelnek belőlük az állatok, ezért a prémium tápok etetése esetén is figyelmet kell fordítani a kondíciójukra. Emellett érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a megfelelően adagolt prémium minőségű száraztápokkal sokkal alacsonyabb lesz az etetési költség, mint a legolcsóbb konzervekkel. A konzervek etetésének inkább hátulütője az, hogy jobban kedvelik az állatok, mint a száraz tápokat, hiszen a leggyakoribb egészségügyi probléma az elhízás. Ráadásul dietétikai szempontból se érnek többet a száraz tápoknál, hiszen mindkettőt nyállal keverve nyeli le az állat és ivóvizet is fogyaszt rá, így egyforma állagú keverékként kerülnek a vékonybelekbe, függetlenül attól, hogy száraz vagy nedves állapotban fogyasztotta-e el az állat. Ezért aki spórolni akar, az prémium minőségű száraz tápot etessen az állatával.

Az állatok tartási körülményeiről is elmondható, hogy a jobb minőségű felszerelés tartósabb és biztonságosabb, mint az olcsók. Emellett számos körülmény, így a környezetgazdagítás is hozzájárul az egészség megőrzéséhez. Az állat kiképzésén nyert megtakarítás is általában nagyobb kiadáshoz vezet, mint amennyit spóroltak vele. De a kiképzés, ahogy a küllemápolás is, részben otthon is megoldható. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani a megfelelő oldalainkon.

Sokan szeretnének az állatorvosi költségeken spórolni, de könnyen kiszámítható, hogy a megelőző beavatkozások elhanyagolása több költséggel jár, mint a végrehajtásuk. Aki elhanyagolja a védőoltásokat és a parazita elleni kezeléseket, az jelentős kezelési költségekkel számolhat, arról nem is beszélve, hogy az ablakon kidobott pénz bélférgeket etetni. Látszólagos spórolás az ivartalanítás elhagyása, hiszen az állat élete során sok problémát okozhat, köztük számos költségeset is, emellett a nem ivartalanított állatok rövidebb ideig élnek és drágábban, mert hajlamosabbak bizonyos betegségekre. A vége pedig gyakran az, hogy idős korban kell ivartalaníttatni az állatot valamely betegség miatt, ami költségesebb és veszélyesebb is, mintha fiatal korban teszik.

vissza az elejéhez

 

UGRÁS A KÖVETKEZŐ RÉSZHEZ

 

Dr. Csikós Károly Miklós
állatorvos
Mancsok Állatorvosi Rendelő

 

© MANCSOK, 2017.